Az összehasonlításnál figyelembe kell venni azonban, hogy az idén júniusban egyetlen informatikai kartell-megállapodás ügyében 1,5 milliárd forint értékű, a MÁV erőfölénye miatt további 1 milliárd forintos bírságot rótt ki a hivatal - közölte Mihálovits András, a GVH sajtóreferense.
Kartellvád miatt volt a legtöbb büntetés
Tájékoztatása szerint az idei év első nyolc hónapjában a legtöbb bírságot, 1,535 milliárd forintot kartell-megállapodással kapcsolatos esetek miatt vetették ki, ami mintegy 1,435 milliárddal több, mint a bázis időszakban.
A második legtöbb bírságot, 1,112 milliárd forint összértékben a fogyasztók megtévesztése miatt rótta ki a versenyhatóság az I-VIII. hónapban, ami több mint 600 millióval haladta meg a 2005. évi, hasonló időszaki számot.
Az első nyolc hónapi összes bírságból 1,012 milliárd forintot tettek ki az erőfölénnyel való visszaélés esetei. A fúziókontrollal kapcsolatos versenyszabály-sértések miatt 42,5 millió forint bírságot rótt ki a GVH.
Az informatikai cégeket büntették legjobban
Az idei év első nyolc hónapjában a versenytanács a legmagasabb, 1,51 milliárd forint bírságot kartellezés miatt vetette ki három magyarországi informatikai társaságra június közepén, az SAP Magyarország és az IBM Magyarország Kft.-t egyenként 690 millió forintra büntették, míg 129 milliót az International System House-nak kellett fizetnie.
A második legjelentősebb bírságot, 1 milliárd forintot július közepén a MÁV Zrt.-nek kellett befizetnie, mivel a cég visszaélt gazdasági erőfölényével, a magánvasutakkal kötendő pályahasználati szerződés előfeltételeként ugyanis bankgarancia nyújtását írta elő, valamint nehezítette, késleltette, illetve megakadályozta e társaságok hozzáférési igényeinek teljesítését a tulajdonában illetve kezelésében álló ipar- és rakodóvágányokhoz.
A harmadik legjelentősebb bírságot, 257 millió forintot a fogkrémeket forgalmazó Colgate-Palmolive Magyarország Kft.-re vetett ki a GVH a fogyasztókat többszörösen megtévesztő televíziós reklámkampánya miatt.
Ritkán "tévedett" a GVH
A GVH versenytanácsa az első félévben 22 jogorvoslati kérelmet bírált el, ebből mindössze 5-nek adott helyet. Döntéseivel szemben a Fővárosi Bíróság 4 fellebbezésből mindössze 1 ügyben adott helyt a felperes kérelmének.