2p

Európai minőségi díjat kapott az észak-borsodi Kazincbarcika távhőszolgáltató társasága, az Elkötelezettség a Kiválóságért című új minőségfejlesztési programban - közölte helyi önkormányzat szóvivője.

A Kazinc Távhőszolgáltató Kft. február 9-én kapta meg az európai díjat, amelyet Móricz József, a Kazinc Távhő ügyvezető igazgatója vett át Budapesten, a program záró rendezvényén. A díjazottak között volt egyebek mellett a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. is - mondta Maros Éva.

Hozzátette, hogy a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület által indított új, eddig még nem alkalmazott minőségügyi program 2006-ban kis és középvállalkozók számára készült. A cél az volt, hogy a pályázaton indulók hasznos és pozitív gyakorlatokat ismerjenek meg a Nemzeti Minőségi Díjas vállalkozásoknál.

Beszámolt arról, hogy a programon belül a pályázók segítséget kaptak a stratégiai tervezésben, a dolgozói, vevői, ügyfél-elégedettségi módszerek felülvizsgálatában és fejlesztésében, teljesítménymutató rendszerek kifejlesztésében, új szolgáltatások tervezésében, kialakításában, a kommunikációt támogató módszerek kidolgozásában, valamint teljesítményértékelési módszerek adaptálásában.

Móricz József, a Kazinc Távhő ügyvezetője elmondta: nagyon hasznos volt számukra ez az egy éves projekt. A cég három területet választott a fejlesztésre: a stratégiai tervezést, a vevői és a dolgozói elégedettség mérését. A Kazinc Távhő ügyfelei közül véletlen kiválasztás módszerével mintegy háromszáz fogyasztót kérdeztek meg kérdőíves módszerrel, a dolgozók felmérése pedig teljeskörű volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!