2p

Naftalinszennyezést mutattak ki a laboratóriumi teszteredmények két palack Volvic ásványvízben – írta a BBC. A víz furcsa ízére és megváltozott állagára, illetve erős szagára egy fogyasztó figyelt fel.

Naponta hárommillió palack Volvic víz készül

A naftalin a természetben előforduló vegyi anyag, amely különböző üzemanyagokban és a kőszénben is megtalálható, illetve a műanyaggyártásban és molyirtásra is használják. A szakértők szerint kis mértékben nem okozhat egészségügyi problémát.

A Danone csoport tulajdonában lévő Volvic közlése szerint vizsgálják a szennyeződés pontos okait. Az eddigi eredmények alapján egyedi esetről lehet szó, ugyanis más panaszok nem érkeztek a tételcsomagban szereplő palackokra, illetve a fennmaradó rakományt is ellenőrizték. A Volvic több mint három millió üveg ásványvizet gyárt naponta, a cég újszülötteknek is ajánlja a terméket, mivel - közlése szerint - az kizárólag természetes anyagokat tartalmaz.

A Danone csoport Magyarországon három fő üzletágra épít: a friss tejtermékek, a kekszek, valamint az ásványvíz divíziókra. Európa harmadik legnagyobb élelmiszergyártó cége a világ 120 országában 203 termelőüzemmel rendelkezik. A 88 000 főt foglalkoztató csoport világelső a friss tejtermékek (Danone) és a palackozott ásványvizek forgalmazásában (Evian, Volvic), illetve második az édes kekszek piacán (Danone, Lu) - derül ki a társaság honlapjáról.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!