A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által a lakosságnak meghirdetett energiamegtakarítási és megújuló energiás támogatásokra az áprilisi kezdet óta mintegy 4600 igénylés érkezett. Így a korábban megfogalmazott cél, azaz hogy mintegy 14-15 ezer lakás korszerűsítését támogassa a minisztérium valószínűleg nem valósul meg.
A beérkezett mennyiségből eddig 1290 pályázatra bólintottak rá, ami tehát a több mint kétmilliárdos keretből eddig összesen 300 millió forint lekötését jelenti. Összesen 2700 pályázatot viszont már "befogadtak", így azokról napokon belül döntés születhet - tájékoztatták lapunkat a kht.-nél. 1100 pályázatot elutasítottak, 550 jelentkezőnek pedig adatokat kell pótolnia.
Mivel a korábbiakhoz képest csökkent az állami hozzájárulás sokan már áprilisban sejtették, hogy nem lesz akkora roham, mint az előző esztendőkben. Sokakat pedig az 50 oldalas feltétellista riaszthatott el, amelynek egyszerűsítéséről jelenleg folynak a tárgyalások. Emellett várható, hogy bővül a pályázási lehetőségek köre, de Felsmann Balázs, a GKM szakállamtitkára konkrétumokat még nem említett.
Az MFB-hitelkeretet is jóval a várakozásoktól elmaradó mértékben igényelték. Ráadásul az eredeti ígéretektől eltérően az MFB-nek csak a takarékszövetkezeteket képviselő Magyar Takarékbankkal és néhány további helyi pénzintézettel sikerült megállapodnia. A "Sikeres Magyarországért" Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogramra eddig 20-25-en jelentkeztek - tudta meg a Népszabadság Őry Kovács Katalintól, az állami bank szóvivőjétől. Így a 16 milliárdos keret nagy része még felhasználatlan.