1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainál elvileg legalább hétezer nyertes pályázó jogosult a megítélt támogatás 25 százaléka erejéig előlegre. Ehhez képest a rendelet hatására 572,9 millió forintot fizettek ki eddig, értesült a Világgazdaság.

A gazdasági versenyképesség operatív programhoz (gvop) eddig 350 igénylést adtak be, elsősorban a kis- és középvállalkozói és a k+f körből, s az utóbbiban már kifizetés is történt, 340 millió forint értékben. A regionális fejlesztés operatív programnál (rop) harmincketten jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel, és tizenketten adták be kérelmüket, összesen 1,16 milliárd forint előlegre; eddig 109,2 millió forint a kifizetés.

Egyedül az agrár- és vidékfejlesztési operatív programnál (avop) tolonganak a jelentkezők, főleg a falufejlesztésre és az ötmillió forint alatti támogatásra pályázók köréből.

Az előlegigényléssel és -fizetéssel kapcsolatos összesített számok leghamarabb június végétől állnak rendelkezésre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Hivatal a Világgazdasággal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!