Kis településen drágább a szelektív gyűjtés
[ajanlo=1196][igazitas=right/]Jelenleg gyakorlatilag az összes megyeközpontban működik szelektív hulladékgyűjtés, a következő lépésben pedig ütemezett terv keretében megkezdik a rendszer kiterjesztését a környékbeli településekre is. Ebben nyújthat segítséget a jelen megállapodás. Eddig összesen 500 település kapcsolódott be a regionális rendszerekbe, ami a hazai települések egy hatoda. A következő három évben újabb 1500-2000 bevonását remélik, ám a kiépítés ütemét jól át kell gondolni, mivel a költségek nem arányosak a lakosság számával: minél kisebb a település, annál jobban növekednek a fajlagos költségek.
Az ügyvezető az mfor.hu kérdésére elmondta, az unió régi tagországaiban némi eltéréssel hasonló modellekkel lehet találkozni. Ott is szokásos a megállapodás koordináló szerv és önkormányzatok között, mivel az állami, önkormányzati és gazdasági szerepvállalás együttesen eredményezhet csak sikert. Nem elfeledkezve a lakosság együttműködéséről sem.
A megállapodást Bagyin József, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének alelnöke, Király Bálint, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége alelnöke, dr. Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége elnöke, Becze Lajos, a Magyar Faluszövetség elnöke, Sándor Zsuzsanna, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének irodavezetője, dr. Toller László, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, dr. Balogh László, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Hartay Mihály, az ÖKO-Pack ügyvezető igazgatója és Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója írta alá a Parlamentben.
Istvánko Viktória