- Van valami a kávéspohárban? Olyan feszült figyelemmel vizsgálod a tartalmát, hogy az ember azt hiszi, véletlenül beleesett valami...
- Nem, nincs benne semmi, csak azt nézem, hogy a pultossrác mennyire tudta ügyesen összekeverni. Ezen a helyen ugyanis a Café Mocca három részből áll, az egyes alkotóelemek jól elkülönülnek egymástól. A pohár alján van az édes tej, fölötte a kávé, afölött pedig a tejhab. Ha ügyesen csinálják, csak akkor keverednek össze a rétegek, ha az ember a szájához emeli a poharat. Így lehet úgynevezett gradiensben kávét inni.
- Gradiensben? És az jó nekünk?
- Én szeretem, ha a kávéból először a "lényeget" kapom meg, és csak utána válik egy édes élvezeti szerré, tehát nekem jó... Amúgy ez csak olyan duma, a gradiens leegyszerűsítve egy növekvő sorozatot jelent, tehát semmi különös. Egyszerűen arra utalok ezzel, hogy a kávém akkor kezd keveredni, amikor a poharat a számhoz emelem, és fokozatosan hígul fel a tejjel, ahogyan iszom. Szoktam ezzel néha a barátaimat traktálni.
- Ezek szerint a tudomány végülis játék, amit kávézás közben is lehet művelni.
- Kis túlzással erről van szó, kár a tudományt túlmisztifikálni. Játékosság nélkül nem is lehet a „tudósságot” jól művelni, mert akkor egyszerűen csak munka lesz belőle, amire az ember hamar ráun. Pont ezért szeretném, ha majd egyszer a névjegykártyámon a "tudós" megnevezés szerepelne. A tanáraimon is azt láttam, hogy szeretik azt, amit csinálnak. A tudomány egy nagyon szimpatikus életforma, az embert a kíváncsiság hajtja, poénból utánanéz valaminek, és a végén még olyasmit is felfedezhet, amit más még nem.
- Te elég korán megtapasztaltad ezt az érzést: a növények önvédelmi képességét vizsgáltad, mert érdekelni kezdett, hogy miért lesz büdös az ajakosvirágúak családjába tartozó növények szára, ha leszakítják őket. Mikor ehhez a munkához hozzákezdtél, mit találtál benne érdekesnek?
- A történet egy középiskolásoknak szervezett egyetemi gyakorlaton indult, ahol az egyik, szintén műkedvelő lány véletlenül elejtett egy tetrahidrofuránt tartalmazó edényt. Ez egy oldószer, és olyan szaga van, hogy aki már egyszer érezte, az soha nem fogja elfelejteni. Én sem felejtettem el, bár nem gondoltam rá nap-mint nap, de aztán egy biológia-táborban, egyszerű növényhatározási gyakorlaton a réten letéptem egy Szúrós Gyöngyajak nevű növényt, és a kezemen éreztem ugyanezt a kellemetlen szagot. Utánanéztem, vajon hogyan bocsájtja ki a tetrahidrofuránt egy amúgy nem túl rossz szándékúnak feltételezett növény, ha megtámadják, illetve egyáltalán a szag forrása az-e, amire én gondolok. Azt fedeztem fel, hogy ezt még vizsgálta mélyrehatóbban senki, tehát itt van egy lyuk a tudásunkban, amit illene betömni. Ahogy egyre mélyebbre ástam magam a témában, egyre inkább jöttek a kérdések, aztán a kérdésekkel már szakértő konzulensekhez fordultam. Ekkortól jártam be az ELTE kémia tanszékcsoportjának laboratóriumaiba, és hát kiderült, hogy tényleg érdekes dologra bukkantam. A növények önvédelmének ismerete hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy vegyszermentesen tartsuk távol a hasznos egyedektől a kártevőket. Előbb-utóbb egy eljárás kidolgozásával talán "rá tudjuk venni" a számunkra is hasznos növényeket, hogy védjék meg magukat, így nekünk nem kell terhelni a környezetet vegyszeres permetezéssel vagy trágyázással.
- Ha jól sejtem, genetikával is kellett foglalkoznod, ami nagyon népszerű és nem utolsósorban jól jövedelmező tudományág.
- Igen, de eleinte nem jött képbe a genetika, az már csak későbbi fejleménye a kutatásnak. Jártam ki Gödöllőre is a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontba, és ott kezdtünk el a témának ezzel a részével is foglalkozni. Érdekes, hogy ez eleinte visszalépést jelentett, mert én az önvédelmi vegyület termelődésének biokémiai útját találtam meg, azt próbáltam minél tökéletesebben leírni. A genetikai folyamatok feltérképezése viszont kétségtelenül hatékonyabb, mert hosszú távon egyszerűbb és olcsóbb gyakorlati megoldásokhoz vezethet.
- Azzal gondolom tisztában vagy, hogy az ilyen témákban való jártasság rengeteg pénzt érhet.
- Igen, tudom. Vannak üzleti terveim is. El szeretnék jutni egy szabadalomig, később akár más témákban, több saját tulajdonú licenszhez is, és azokra építve tudományos kutatásokat menedzselő vállalkozásokat szeretnék létrehozni. Bár nem sokat értek a gazdasági területhez, szerencsére van kitől tanulnom: édesapám mérnökként kezdett vállalkozásba a rendszerváltás idején, éppen, amikor én születtem. Ugyanúgy örökölhettem tőle egy kis üzleti érzéket, mint ahogy légiutas-kísérő édesanyámtól a világra való nyitottságot. Utóbbi szintén nagyon fontos erénye egy tudósnak.
- A vállalkozások beindításáig viszont még sok mindent kell csinálni, többek között elvégezni egy egyetemet. Te most Göttingenbe mész a Georg-August Egyetem biológia alapszakára, de mehettél volna szinte bárhová Európában. Az meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg itthon folytatod?
- Természetesen gondolkodtam ilyesmin, csak az a baj, hogy itthon még nem túlságosan becsülik meg a természettudományokat. Göttingenbe csak a legjobbakat veszik fel a slágerszaknak számító biológiára, itthon az ELTE-re már három és feles átlaggal be lehet jutni. Ez majd változni fog, de nekem most kell egyetemre mennem, és szeretnék a legjobb helyen tanulni. A pozitív irányú változásokat egyébként talán az is jelezheti, hogy az én lehetőségeim kiterjesztésében, abban, hogy elég sok egyetemen megismerték a nevemet, nagyon sokat segített egy itthoni civil szervezet, a Magyar Innovációs Szövetség. Egyébként azért is döntöttem Göttingen mellett, mert odakint dolgozhatok is, de nem a hagyományos diákmunkákat kell elvégeznem, hanem a Max-Planck Intézetben lehetek tudományos asszisztens. Gondolom, ott is rengeteget fogok tanulni.
- Említetted, hogy itthon szerinted egyelőre nem túl rózsás a tudomány és az abban dolgozók helyzete, viszont úgy látod, változni fognak a dolgok. Tényleg bízol ebben? A nálad idősebbek általában szkeptikusak.
- Igen, biztosan rálépünk egyszer a helyes útra. A képlet egyszerű: ha a legjobb eszű embereket akarjuk megtartani a tudományos pályán, meg kell fizetnünk őket. Amíg viszont a tudomány, mint szakma csak korlátozottan működik úgy, mint egy valódi piac, senki nincs rákényszerítve arra, hogy rendes fizetést adjon például egy asszisztensnek. A jó asszisztensek, akik értik is, hogy mit kíván tőlük a tudós, nélkülözhetetlenek ezen a pályán. Itthon minimálbér körüli fizetésekért alkalmaznak kiváló szakembereket. Jó példát már látok, hiszen Szegeden alakulgat a biopolisz konzorcium. Ennek hosszú távon talán az lehet az eredménye, hogy több hasonló profilú cég is megjelenik a munkaerőpiacon, és majd mindenki a saját vállalatában akarja tudni a legjobb munkaerőt, ezért pedig hajlandó is áldozni. Mert persze a tudománynak nemcsak a pénzről kell szólnia, egy tudósnak nemcsak a profitra kell hajtania, de azért nem baj, ha van motiváció.
- Akartam is kérdezni, hogy az örök vitához akarsz-e hozzáfűzni valamit? Ahhoz, hogy a tudósok egyik fele behódolással, elüzletiesedéssel vádolja a másik felét, akik viszont heves elefáncsonttornyozással válaszolnak erre.
- Hát, nem nagyon... Talán annyit, hogy én a magam részéről a tudomány könnyűszerkezetes alumínium-ötvözet tornyába szeretnék majd visszahúzódni, egyrészt azért mert az szellősebb, másrészt az ügyes mérnöki megoldások mindig is érdekeltek.
- Gondolom, nem nyergelsz át műszaki területre, viszont az eredményeidre sem ülsz rá.
- Nem, valóban nem tervezem a váltást, a biológia és a genetika eléggé megtetszett. Most épp egy újabb témába ásom magam bele: egyes molekulákon belül szerkezeti elemeket kialakító génszekvenciákat próbálok megtalálni. Persze kapcsolódik ez az előző témámhoz is, de cél egy önálló szabadalom bejegyzése.
Menedzsment Fórum
