Az ember csak kapkodja a fejét, nem tudja eldönteni, hogy akkor most vegyen részvényt vagy ne, pénzét plazmatévébe és egyéb ingóságokba fektesse, vagy inkább bedugja a párnája alá. Így inkább nem csinál semmit. Próbálja tovább élni az életét ugyanúgy, mint eddig.
Politikusaink okosakat mondanak nap mint nap, mindenki a saját szája íze, érdeke szerint, a köznép meg annak hisz, akihez húz a szíve, akire az előző választáson szavazott, vagy akire már soha többé nem fog. Vagy nem hisz már senkinek. Gyanítom, ez utóbbi csoport tagjai már elég nagy számot tesznek ki.
Azon gondolkozom, lehetne-e ezt másképp. Hogy valaki közülük kiállna a plebs elé, és elmondaná, hogy mi a színtiszta valóság – vagy legalább annak egy szeletét, hogy tudjuk, mire számíthatunk. Nem hiszem, hogy jó dolog azt kommunikálni, hogy most kicsit meghúzzuk a nadrágszíjat, és ezzel meg van oldva minden, fellélegezhet Magyarország. Mert az emberek – mint a kisgyerek, akinek a szülei a válás előtt állnak, de felhőtlen boldogságot színlelnek – érzik, tudják, hogy valami nem stimmel, és a nagyobb szívás csak ezután következik.
De azt sem gondolom megfelelő üzenetnek, hogy az a kormány nem találhat megoldást a krízishelyzetekre, amelynek az élén egy bizonyos ember áll. Talán nem ez most a legfontosabb kérdés. Azt kellene észrevenni, hogy ebben a honban már mindenkinek forog a gyomra a széthúzástól, az egymás folyamatos pocskondiázásból. A többségnek elege van abból is, aki pocskondiázik és abból is, aki a másikra mutogat, hogy pocskondiázik.
Lehet, hogy a következő választáson értékelnék az emberek, ha valaki egyszer tiszta, őszinte kommunikációval közölné, hogy gyerekek, nagy a baj, az elkövetkező négy évben sok jóra nem számíthattok, de mindent meg fogunk tenni, hogy kihúzzuk az országot abból a bizonyosból.
Elhiszem, hogy nehéz és sok áldozattal jár, főleg egy olyan helyzetben, amikor minden bizonytalan és azt sem egyszerű kitalálni, hogy holnap mi lesz. Azt is vállalom, hogy naivnak látszom, amikor a politikusok igazmondásában és jóakaratában bízom, de ha csak egy kicsit nyíltabbak és őszintébbek lennének a választópolgáraikkal, már akkor sokkal, a mostani megszorításoknál is többet el tudna viselni ez a nép.
kz