Az tudjuk jól, hogy nem a diplomák száma határozza meg, ki mennyire hülye. Ismerek én olyan kétkezi mesterembert, akinek több esze van, mint az MTA tagjainak együttvéve. Igaz, csak az élet egy szeletéhez ért, de ahhoz nagyon: nála jobb karosszérialakatost nem ismerek. Papírja is van róla, hogy ő mester.
Papírja jó Kulcsár Attilának is volt, több is, így lett a kőművesből csodabróker. (Bár vannak olyan hangok, hogy a kőműves szakmunkás bizonyítványát nem tudja bemutatni, így csak betanított kőműves, ha igaz, de kicsire ne adjunk!)
Már maga Kulcsár Attilának a léte is egy csoda, igazi magyaros történet, hiszen kicsiny hazánkon kívül hol futhatna be még ekkora ívű pályát bárki is. (Azért a Viszkis bankrablóról ne feledkezzünk meg. Nemzeti hős lett belőle ripsz-ropsz.) Mint ahogy megbukni is csak nálunk lehet így, ahogy Kulcsárnak sikerült.
[ajanlo=1311][igazitas=left/]Mert ugye, az még senkinek nem tűnt fel, hogy "taxis Gyuszi" milliószám hordozza a bankókat nejlon zacskóban Budapest szerte. Bankókat szállítani taxival sem bűn. Legalább is a BTK-ban nem találtam ilyen kitételt. "Taxis Gyuszi" pedig jó fuvarnak tarthatta a megbízásokat, hiszen fizettek érte a taxaméter szerint.
Az sem tűnt fel senkinek, hogy egy szír pénzváltó ugyancsak milliószám váltotta a lenyúlt forintot valutára. Bejelenteni elfelejtette, ezért hát gondatlanságból elkövetett pénzmosással vádolják most. Azt most hagyjuk, hogy gondatlanságból miként is lehet bebűnözni. Jogilag lehet, és legyen ennyi elég.
Kulcsár bukása azonban megér egy gondolatot. Vagy inkább egy kérdést. Vajon kinek nem adott a pénzből eleget, vagy éppen semmit?
Gondatlan volt Kulcsár Attila, és lehetett bármennyi diplomája, bizonyítványa, az észt nem adták hozzá. Azt gondolhatta: majd megvédenek! A kik is?
Ők most nem ülnek ott a vádlottak padján mellette.
Én mindenesetre leporolom az agysebész diplomámat. Jó lesz ez még valamire.
Például eladhatom majd Kulcsár Attilának. Az agysebész keze alá kerülők között úgyis nagy a halandóság. Fel sem fog tűnni, hogy némileg nőni fog a "műtét sikerült, csak a beteg nem bírta ki" típusú beavatkozások száma.
Fogadjunk, hogy hallunk még Kulcsár Attiláról...
Szemán László
Kapcsolódó anyagok:
Playboy: kézimunka vagy crazy munka?
Gáz van! Támad az orosz medve!
Mr. Bajusz for president!
Dolgozz mindhalálig!
Újságírás hírszerző szabályok alapján