2p

Az Oracle bejelentette, hogy a Magyarországon is jelen lévő, esseni székhelyű Hochtief építőipari vállalat a szoftvercég E-business Suite alkalmazásegyüttesét választotta nemzetközi üzleti tevékenységének számítógépes támogatásához.

A tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó vállalatok körében egyre inkább terjed a „mindent egy kézből” modell. A hatékonyabb módszerek révén az ügyfeleknek sokrétű szolgáltatások nyújthatók, ami azonban a vállalatokra is nagyobb felelősséget ró. A korábbiakhoz képest több résztvevő bevonását igénylő módszerek emellett a számonkérhetőségre is nagyobb hangsúlyt fektetnek.

A cégeknek azonban az informatikai rendszerek növekvő beruházási kockázata és egyre bonyolultabb üzemeltetése mellett az is gondot okoz, hogy az alkalmazások gyakran csak korlátozott betekintést nyújtanak a fontos üzleti adatokba. A gyakori vállalategyesülések és cégfelvásárlások miatt egyre fontosabb feladat az áttekinthetőség biztosítása. Eközben folyamatosan nő a teljesített megbízásokra, a termelékenység alakulására, a dolgozókra, az ügyfelekre és a vállalat eszközeire vonatkozóan kigyűjtött információk mennyisége.

Az Oracle egységes adatmodelljével a felhasználók a földrajzilag és funkcionálisan elkülönülő területek között is megoszthatják adataikat. Az adatintegráció a célzott ajánlatok készítése mellett lehetővé teszi a projekteken belüli együttműködést, a kivitelezés ellenőrzését, az eszközök, illetve a beszerzési költségek nyilvántartását, valamint létesítmény-karbantartási szolgáltatások nyújtását. Ezeket a funkciókat használja ki leányvállalatai összefogásánál a Hochtief, amely az alkalmazás bevezetésétől az éves üzemeltetési költségek jelentős mérséklődését várja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!