2p

Aláírták a hátrányos helyzetű kistérségek gazdasági szerkezetátalakítási programjaira kiírt pályázat támogatási szerződéseit. Az odaítélt 4,5 illetve 10 millió forint segítségével a nyertes pályázók bioerőmű létesítését és a határ menti gazdasági kapcsolatok mélyítését kívánják megvalósítani.

A pályázatokat június 30.-áig kell megvalósítani. Kérdésre válaszolva Szegvári Péter elmondta, hogy a pályázati keret az Országos Területfejlesztési Tanács döntése szerint a múlt évi területfejlesztési célelőirányzat maradványából van. Az aláíráson Perjési Klára, Gyula polgármestere elmondta, hogy Gyula és környéke kistérségi társulás a pályázati forrást az energiafűre épülő bioerőmű létesítét célzó program tervezésére fordítja. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere közölte, hogy kistérségükben a kidolgozandó programjuk több célt is megjelöl, így a kézművesség, az élelmiszeripar újrahonosítása, az új építőipari megoldások kialakítása, a határ menti együttműködés lehetőségeinek kiaknázása egyaránt szerepel gazdaságfejlesztő elképzeléseik között.

(MTI / Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Kolber: a kistérségek és a településeket kell versenyképessé tenni
Önálló regionális fejlesztési programok lehetnek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!