2p

Meghirdették az Interreg III. magyar-román, valamint a magyar-szerb program első pályázatát - jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

Szegvári Péter, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke elmondta, hogy a két pályázat kerete 4 milliárd forint, magyar forrás és európai uniós támogatás együtt. A 4 milliárd forintból 2,75 milliárd forint a magyar-román, 1,25 milliárd forint a magyar-szerb együttműködést támogatja. Ehhez Románia európai uniós forrásból 5 millió euróval, saját költségvetési forrásából 1,6 millió euróval, Szerbia-Montenegró ugyancsak közösségi támogatásból 2 millió euróval járul hozzá.

Szegvári Péter szólt arról, hogy a pályázatokat önkormányzatok, non-profit szervezetek, kis- és középvállalkozások egyaránt beadhatják. Elhangzott: pályázni lehet a határ menti infrastruktúra javítására, környezetvédelem és árvízmegelőzés témakörében, az üzleti infrastruktúrára, a kis- és középvállalkozások együttműködésének segítésére, az intézmények és közösségek közötti kooperációra, kutatás- és technológiafejlesztésre.

Kolber István miniszter hangsúlyozta a határon túli együttműködés fontosságát. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a Phare, illetve a Phare-CBC programok keretében 1995-2003. között 140 millió eurót fordított a határon túli együttműködésre. A miniszter úgy vélekedett, hogy a határon túli együttműködés nemcsak fejlesztési, hanem politikai kérdés is.

Szegvári Péter jelezte, hogy magyar kezdeményezésre az Európai Unió 2007-től támogatja a közösségen kívülre nyúló együttműködést a szomszédsági politikán keresztül. A jelenleg folyó Interreg programok jó feltételeket teremtenek a 2007. utáni együttműködésekre is. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!