3p

Hevesben tartotta a VOSZ az újabb gazdasági fórumát, amelyen a helyi ellenőrző hatóságok vezetői és több politikus is részt vett. A fórum egyik üzenete az volt, hogy az ország versenyképességének javítása érdekében a politikusoknak is partnereknek kellene lenni.

További két év egyhelyben járással tíz évet veszít a magyar gazdaság a környező országokkal szemben – hangzott el szerdán Egerben a VOSZ Vállalkozók és Munkáltató Szövetségének Hallatjuk a Hangunkat című fórumán. Bodnár Pál, a szervezet Heves Megyei elnöke beszédében elmondta a térségben ugyan azok a problémák jellemzőek a vállalkozó szektorban, mint az ország egészében. A gazdasági környezetet nyomasztja az aránytalanul nagy államapparátus, a kiszámíthatatlan jogi környezet és a közterhek túlzott mértéke.

A kerekasztal beszélgetésen Harmati László helyi vállalkozó elmondta, hogy az elvesztegetett idő túl sok pénzbe kerül. Ráadásul az elvesztegetett pénzt talán még be lehet hozni, az időt viszont már soha sem. Úgy véli a VOSZ fennállásának 20 éve alatt a politikai helyzet végletekig ellehetetlenült: nem biztos, hogy ma azoknak kellene egymással megegyezniük, akik kimondva, kimondatlanul annyira gyűlölik egymást, hogy képtelenek egy asztalhoz ülni. Ennek ellenére hisz a társadalmi kiegyezésben, ugyanis nincs más lehetőség az ország gazdaságának előremenetelében.

Politikai egyezségről beszélt (az ország érdekében) Perlusz László, a VOSZ szervezési igazgatója, aki szerint, ha nem megy a kiegyezés az alapkérdésekben, új választásokat kell kiírni. Perlusz kifejtette a VOSZ hét pontba szedett gazdaságélénkítő csomagját is.

Az ország versenyképtelenségéről és a feketegazdaságról mind a vállalkozások, mind a meghívót ellenőrző hatóságok képviselői hasonlóképp gondolkodtak. Dr. Nagy László, az Apeh regionális igazgatója szerint egyértelmű, hogy a közterhek csökkentése a gazdaság kifehéredésére és az adómorál javulására jótékonyan hat, de a feketegazdaságot önmagában nem szünteti meg. A cél az lenne, hogy a szürke gazdaságban mozgó jelentős tömeget áttereljék a látható gazdaságba.

A meghívott vállalkozások vezetőit a túlellenőrzöttség és a nyolc hatóság által gyakorolt túlszabályozottság késztette valódi párbeszédre. Az elhangzottak szerint a közterhek mellett jelentős tehernek számít a büntetések mértéke, amely elsősorban a legális gazdaságban működőket sújtják, míg az illegális cégeket a hatóságok képtelenek "lekapcsolni".

Herman István, a Heves Megyei Közgyűlés Tagja, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, ugyancsak a közbeszerzési szabályozást módosítaná, mert az a jelenlegi formájában a korrupció melegágyának számít. Ezen kívül együttműködésre és szorosabb párbeszédre szólította fel a VOSZ-t annak érdekében, hogy minél erősebb érvényesíthessék a magyar vállalkozások érdekeit. Perlusz László a felkérését elfogadta.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!