Az összejövetellel egy olyan, hét regionális helyszínen megrendezésre kerülő, interaktív konferencia-sorozatot kívántunk elindítani, melyen településvezetőink és vállalkozóink kérdéseket fogalmazhatnak meg és hitelt érdemlő választ kaphatnak a legilletékesebb tisztviselőktől a Magyar Kormány tagjaitól.
A témák kiválasztásánál célunk az, hogy a résztvevő polgármesterek és kis -és középvállalkozóink közeli jövőnk alakulásáról minél teljesebb képet kapjanak, az információk alapján tervezhessenek, a hallottakat pedig az általuk képviselt települések és vállalkozások hatékony és gazdaságos irányításához felhasználhassák.
Az eseményeken egy moderátor és a kérdések feltevésére szolgáló SMS-fal is ösztönzi a jelenlévőket arra, hogy az előadásokat követően párbeszéd alakuljon ki.
A konferencia-sorozat a Bihari-térségben kezdődött, majd folytatódott Miskolcon. A helyszíneken lévő közel 200 polgármester és vállalkozó jelenléte igazolta a rendezvény jelentőségét és fontosságát.
A rendezvény-sorozat harmadik állomása Kecskeméten lesz, ahol 2005. május 19-én, a helyi szervezetekkel együttműködve rendezzük meg a következő konferenciát.
Célunk, hogy hasonló kezdeményezéssel valamennyi (7 régió) térséget bejárjuk és párbeszédet kezdeményezzünk a közigazgatás és a magán-szektor között. A konferencia-sorozat következő állomásai: Szeged, Pécs, Sopron, Budapest.
A rendezvény következő állomása: Kecskemét
A konferencia helyszíne: Tudomány és Technika Háza (6000 Kecskemét, Rákóczi út 2.)
Az időpontja: 2005. május 19., csütörtök, 10.00-15.00-ig
A konferencia előadói:
Gráf József, FVM miniszter
Dr. Heil Péter, az NFH elnök-helyettese
Dr. Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke
Dr. Novák Csaba, GKM főosztályvezető
Trombitás Zoltán, EU Irodavezető, Erste Bank Rt.
Pajna Sándor, IHM helyettes államtitkár
A konferencián való részvétel és ellátás ingyenes.
Regionális pályázati konferenciasorozat indul
Polgármesteri és kis- és középvállalkozói regionális térségfejlesztési konferencia-sorozat indul, melynek következő állomása május 19-én Kecskeméten lesz.