A kommunikáció szakemberek a reklámok során lépten-nyomon a "ne hazudj" elvet hangoztatják, ami a politikában megfordul, és itt a "sikerrecept" a lódíts nagyobbat, mint a másik. Ráadásul ezt már a ciklus közepén is gyakorolják, bosszantva ezzel a higgadt gondolkodású embereket, akiknek elég a négyévente megrendezésre kerülő tejjel-mézzel folyó Kánaán, meg az ehhez hasonló parasztvakítás. És akik ezt követően - a parlamenti összetétel láttán kicsit örülnek, vagy szomorkodnak, aztán - másnap dolgoznak tovább.
A pártok azonban csak nem bírnak magukkal. Miközben (az összes párt azt mondja, tehát elvileg) egyetértés van abban, hogy a járulékrendszer – régiós összehasonlításban – versenyképtelenné teszi a magyar vállalkozásokat, és a foglalkoztatást kellene bővíteni, tettek helyett megy az iszapbirkózás, és a manipuláció.
Persze, lehet, hogy a magyar tényleg ennyire birka, és csak az én büszkeségemet sérti, hogy a politikusok ennyire tartanak minket. Ezt bizonyítja, hogy egy restrikciós kampány (töröljük el a vizit- és kórházi napidíjat, illetve a tandíjat) futhatott olyan címsorral, hogy "A jövő igennel kezdődik". (Hitelesebb lett volna, a "Válaszd a langyosvizet!" vagy a "Vissza a fridzsider-szocializmust" szlogen.) Nem mellesleg ezzel nyerni lehetett.
De, hogy a butaság, és a hülyének nézés pártsemleges és határtalan, azt a kormányoldal minapi hirdetései bizonyították. Hogy a reklámok pontosan kinek szóltak az ugyanakkor (számomra) nehezen volt megállapítható, hiszen olyan fórumon (jelesül interneten) ütköztem bele, ahol nem az iskolázatlan, "tízenhuszadik" havi nyugdíjjal megvezethető választókat érhetik el.
Akkor talán egyenesen az ellenzék vezérének szánták? (Végül is a szövegezés alapján lehet…) Hiszen egy párt, melynek vezetője az ominózus két évvel ezelőtti beszédében elismerte, hogy négy évig nem csináltak semmit, és a (szinte bizonyosan) hátralevő két évre is hasonló tervekkel vágnak neki, mi másért hívná fel a konkurens figyelmét idejekorán, hogy felesleges az őszinteség (az időközbeni cáfolatoktól és az ezekből adódó eleve csúsztatott tartalomtól eltekintenék).
Gondolkozzanak kedves pártok, mi lesz így a birkákkal, ha már most elkezdik őket "abrakolni"? A választási hirdetésekben milyen hazugságokat lehet majd még kitalálni?
Király Béla