A gyorsan változó nyugat-európai mobilpiacon való sikeres szerepléshez a mobilszolgáltatóknak változtatni érdemes a támogatási modelleken és az árképzésen. Ennek jegyében a T-Mobile ezeken a piacokon megszünteti a feltöltőkártyás előfizetők készüléktámogatását. A lépés Magyarországot nem érinti, nyilatkozta a lapnak René Obermann, ugyanakkor hozzátette: a helyi vezetést minden érdekeltségnél arra ösztönzik, hogy főként a tarifákban találjon módot az ügyfélmegtartásra.
[ajanlo=90][igazitas=left/] A január végén meghirdetett komplex hatékonyságnövelő programban a T-Mobile egymilliárd eurós csökkentést céloz meg a működési költségekben 2006 végéig, amelynek jelentős részét a szolgáltatások bővítésébe fektetik majd. A takarékossági programból a logisztikai folyamatok javítása és a nem alaptevékenységek kiszervezése minden leányvállalatot érint. A 2200 fős létszámcsökkentési keretből 1200 főt a német vállalatnak kell végrehajtania, a többi a közvetlen tulajdonú más nyugat-európai, valamint a cseh érdekeltségeket érinti, írja a Világgazdaság.
Stratégiát vált a T-Mobile Nyugat-Európában
A hosszú távú eredményesség érdekében Nyugat-Európában már stratégiát kell váltania a mobilszolgáltatóknak. A fejlett országok telített piacán ugyanis nagyobb ügyfélmegtartó szerepe lesz az egyszerűsödő, olcsóbb tarifáknak, mondta el René Obermann, a T-Mobile International AG vezérigazgatója a Világgazdaságnak.