A szlovák gazdák 30 hektáron kezdhetik meg a gm-vetőmagok előállításában világelső amerikai cég, a Monsanto által kifejlesztett, kártevőkkel szemben ellenálló gm-kukoricafajta kísérleti termesztését. A cél annak megállapítása, hogy nagyobb-e a hagyományoshoz képest a gm-kukorica hozama. A Monsanto Kereskedelmi Kft. termék-engedélyeztetési vezetője elmondta: spanyol, francia, német, cseh és portugál területeken is folyik a termelés.
Magyarország az idén február elején hosszabbította meg a tavaly év eleje óta érvényben lévő tilalmat génkezelt kukoricafajta termesztésére és forgalmazására. A vezető szerint a tiltást alátámasztó kutatási eredményeket az EU élelmiszer-biztonsági hatósága, az EFSA nem tartotta megalapozottnak. A jelenlegi osztrák elnökség alatt azonban nem várható, hogy Magyarországra nyomás nehezedne a tilalom feloldására, ugyanis közismert Ausztria génkezelt kukoricákkal szembeni elutasító álláspontja, számol be a Világgazdaság.
Szabad az út a génkezelt kukorica előtt Szlovákiában
Követte Szlovákia több uniós ország példáját és engedélyt adott a genetikailag módosított (gm-) kukorica termesztésére. Magyarország februárban hosszabbította meg a múlt év eleje óta érvényben lévő tilalmat, írja a Világgazdaság.