3p

Az elmúlt napok megnyilatkozásai furcsa érzést keltenek: a Fidesznek vagy be kellene tartani a jelenleg érvényes játékszabályokat, vagy az újonnan összeülő parlamentben a többségüket kihasználva megváltoztatni azokat. A szabályok áthágása azonban - láttuk az elmúlt években - nem szül jó vért.

A választások után a Fidesz rögtön támadásba lendült Simor András jegybankelnök ellen, ami nem volt meglepő, hiszen régóta tudni, hogy nincsenek kimondottan jóban. Kedd reggel aztán Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter már a komplett Monetáris Tanácsot támadta, szerinte az elmúlt másfél év hibái miatt le kellene mondaniuk.

Én most nem is azon akarok vitázni, hogy tényleg rosszul tette-e a dolgát a Monetáris Tanács, a megfelelő ütemben csökkentette-e a kamatot. A probléma az, hogy ezekkel a megnyilatkozásokkal a választásokon győztes párt nyíltan szembeszállt az elvileg független jegybankkal. Márpedig az ország érdeke az lenne, hogy a felek tudjanak együtt dolgozni a közös célokért.

Annak idején, amikor lefektették a hazai demokrácia alapjait, nem véletlenül hoztak létre olyan intézményeket, melyek függetlenek a kormánytól. Bőven elég, hogy az állami vállalatok, hivatalok élén négyévente cserélődik a garnitúra. Persze, a győztes párt mindig saját embereit akarja benyomni a hasonló pozíciókba.

A Monetáris Tanács tagjait a törvény értelmében hat évre nevezi ki a köztársasági elnök, a testület független a mindenkori kormánytól, többek között ezt szolgálja a kormányzati ciklusokon átívelő mandátum is. Azonban nem a mostani az első eset, amikor a kormány nyíltan szembeszáll a Tanács tagjaival vagy az MNB elnökével: 2004-ben a Gyurcsány-kormány módosította a jegybanktörvényt, és arra hivatkozva, hogy a Monetáris Tanácsban szélesebb merítésű nézeteknek kellene képviseletet kapnia, négy külső taggal bővítette ki a Tanácsot és módosította tagjai kinevezésének szabályait.

Hat évvel ezelőtt az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság támadta is a kormányt a jegybank függetlenségébe való beavatkozás miatt. Ezek a nemzetközi szervezetek most egyelőre hallgatnak, azonban ha a Fidesz konkrét lépésekre szánja el magát, akkor hasonló reakciókra készülhet.

A jelenlegi tagok közül jövőre lejár Bánfi Tamás, Bihari Péter, Csáki Csaba és Neményi Judit mandátuma, majd 2013-ban a kormány megszabadulhat Simor Andrástól, Karvalits Ferenctől és Király Júliától is. A jelenlegi szabályok szerint tehát akkor lehet majd kinevezni új tagokat a helyükre. Ezt pedig az új kormánynak is illene figyelembe vennie. De kétharmados többségükkel hozhatnak új játékszabályokat, aztán majd meglátjuk, mit szól hozzá a külföld.

BK

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!