Jelentős előrelépésnek tekintik a megújuló energiában tevékenykedő szakemberek, hogy a hónap végétől az Egyesült Államok egyik legfontosabb szimbólumát, a Szabadság-szobrot is zöld energiával, szélerőművek segítségével üzemeltethetik. A hölgy világításához, valamint a légkondicionálók működtetéséhez szükséges áramot a jövőben a nyugat-virginiai és pennsylvaniai szélkerekek biztosítják.
A lépés sokak szerint összefüggésben áll Bush elnök nemrégiben tett kijelentésével is, miszerint az amerikai energiastratégiában a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megújuló forrásokra. A szélenergia önmagában az állam elektromos áram igényének mintegy 20 százalékát fedezné. Az ország északkeleti és karibi térségében már a villamos áram 33 százalékát, mintegy 75 millió kilowatt órát megújuló források biztosítanak. Ennek köszönhetően olyan nevezetes épületek "zöldültek ki", mint a newarki Rodino irodaépület vagy a New York-i Federal Plaza, ahol az FBI is székel.
A szobor energiaellátásának megújulását sokan azért is fogadták örömmel, mert mindez nem jelent extra kiadást az adófizetőknek, s a gyengélkedő farmok tulajdonosai is bevételhez juthatnak a bérbe adott földből, ahol felállították az erőműveket. Az alternatív energiaforrások aránya az Egyesült Államokban még igen elenyésző, mindössze 1-2 százaléknyi, ám az iparág gyors ütemben fejlődik. A szobor üzemeltetéséhez évente 1000 háztartásnak elegendő áramot használnak fel.