Az elöntött városok, falvak, műemléképületek, földek és erdők látványa minden korban sokkoló hatású, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a bajbajutottak támogatására általában igen sok helyről érkezik segítség. Ám a szolidaritás e formája csak a kezdeti nehézségeket képes áthidalni, a további intézkedések már az egyes államok kormányzataira várnak. Nem volt ez másként régen sem.
Plusz két fillérAz 1800-as évek végén az Osztrák-Magyar Monarchia vezetői a birodalmat ért természeti katasztrófák kárenyhítésére szívesen vették igénybe az ideiglenesen alkalmazott bélyegfelár intézményét.
E módszer viszonylag gyors segélyt, s nem utolsósorban igazságos teherviselést jelentett, hiszen postát csaknem minden polgár használt, s az akkori kereseti viszonyok mellett ez a kötelezően fizetendő néhány filléres többletköltség sem jelentett elviselhetetlen terhet. Sőt, mi több, egyes visszaemlékezések szerint ilyen alkalmakkor jelentősen megugrott a levélforgalom, hiszen az emberek szolidaritási kedve régen kissé magasabb hőfokon égett, mint manapság.
A múlt század első esztendejének első napjaiban az egyik felvidéki kisváros postamestere arról tájékoztatta dolgozóit, hogy az elkövetkező két hétben kétfilléres felárat kell bélyegenként érvényesíteniük.
Az intézkedés háttereként elmondta, hogy a pénzt a tavaly karácsonykor lefutott árvíz károsultjainak megsegítésére fogják felhasználni. A három postáskisasszony tudomásul vette a bejelentést, s ennek megfelelően látta el munkáját.
Később, az év folyamán még négy alkalommal került sor hasonló intézkedésre. A szépen prosperáló üzlet - mert talán mondanunk sem kell, hogy az összes pluszbevétel "zsebre ment" - végül egy véletlenen bukott meg.
Pikáns részletek
Történt, hogy a kisváros egyik lakosa jelentős örökséghez jutott. Úgy vélte illőnek, hogy szerencséjében másokat is részeltessen, ezért felkereste a postafőnököt, s mint a legilletékesebbnek, egy szerény összeget ajánlott fel, hogy továbbítsa azt a károsultak részére.Ám az "úriember", ahelyett hogy csendben eltette volna a felajánlott összeget, zavarba jött, ötölt-hatolt, s semmiképpen nem akarta elvállalni a feladatot.
Ez gyanút keltett emberünkben, aki néhány napon belül azt is kiderítette, hogy az abban az évben végrehajtott bélyegfelárazásokhoz semmi köze nem volt a Magyar Királyi Postaigazgatóságnak. Az ügy bírósági útra terelődött.
A nyomozás megállapította, hogy a bűnös, s természetesen azonnal elbocsátott alkalmazott a beszedett kétfilléreket - melyek együtt már igen komoly összeget tettek ki - saját céljaira fordította.
A hajdani újságokból némi pikáns részletek is kihámozhatóak: eszerint a megtévedt ember a városka lakosaitól kicsalt összegeket az egyik postáskisasszonyra - aki mellékesen a szeretője volt - fordította. Párhuzamként az egyik tollforgató azt is felfedezte, hogy az aktuális árvízi felárak mindig a szóban forgó hölgy legújabb, fővárosból rendelt ruhakölteményeinek érkezését követő napokban lettek bevezetve.
Lázin Miklós AndrásMenedzsment Fórum
