2p

Forgalomnövekedés, tőkeemelés és romániai terjeszkedés jellemzi az osztrák környezetvédelmi és vízügyi berendezéseket gyártó SW Umwelttechniket.

[ajanlo=474][igazitas=left/]A főleg Magyarországon tevékenykedő, környezetvédelmi és vízügyi berendezéseket gyártó, osztrák SW Umwelttechnik (SWU) az első félévben 21 százalékkal növelte forgalmát a tavalyi első félévi adatokhoz képest. A vállalat emellett alaptőkéjét is emelte nemrégiben tíz százalékkal, s a csaknem 2,1 millió eurónyi összegből a kelet-európai terjeszkedést akarják tovább erősíteni. Ez elsősorban két romániai beruházást jelent, egy bukaresti szennyvíztechnológiai üzem jövő évi építését és egy romániai csőgyár üzembe helyezését.

Az SWU forgalmának több mint 70 százaléka már Kelet-Európából származik, az elkövetkező években további terjeszkedést tervez a térségben. Idén beruházásainak költsége előreláthatólag eléri a 7,8 millió eurót, az előirányzat több mint kétszer nagyobb a tavalyinál. Az összeg nagy részét Magyarországon és Romániában költik el. Előbbiből származott tavaly a bevétel 70 százaléka, a 2003-as 67 és a 2002-es 62 százalék után.

Decemberben közölték, hogy az SWU dél-budapesti telephelyén automatikus csőüzem kiépítésével javítja tovább magyarországi piaci pozícióját. Az idei évre tervezett beruházással a magyarországi termelőkapacitás megkétszereződik. Az üzem várhatóan a harmadik negyedévben kezdi a termelést. A cég szerint ez lesz Magyarország "legmodernebb csőüzeme". Júniusban közölték, hogy a Lidl új magyarországi logisztikai központjának építéséhez az SWU 1,4 millió eurós megrendelést kapott, írja az MTI.

Ahogy arról az mfor.hu korábban már beszámolt, az idei év második felében kezdi meg a vállalat első romániai üzemének építését a Temesvár mellett, Orczyfalván. A mintegy 2 millió eurós beruházás keretében a cég vízelvezető- és aknaelemeket gyártó telephelyet létesít.

A cég romániai terjeszkedése azt jelenti, hogy az uniós csatlakozásra váró ország közlekedése és infrastruktúrája még a hazainál is jóval elmaradottabb. A gyors gazdasági fejlődést és a helyi piac bővülését próbálja kiaknázni az osztrák cég.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!