[ajanlo=277][igazitas=right/]A miniszter a tervezés folyamatával kapcsolatban elmondta, hogy a kormány elfogadta a 15-20 évre szóló fejlesztéspolitikai koncepciót, amelyet a parlament is megvitat. Az év végéig meg kell alkotni stratégiát, és ezzel párhuzamosan készülnek az NFT végrehajtást szolgáltató operatív programok. A második NFT-ben erősödik a fejlesztő állam magatartás. Kialakulnak a fejlesztési régiók, ahol az EU regionális pénzalapjának 50 százalékát használják fel 2007-2013. között.
A Nemzeti Fejlesztési Terv eszközei között említette a miniszter az üzleti környezet dinamizálását, a közszolgáltatások átalakítását, a széles értelemben vett infrastruktúrafejlesztést, a kohéziót. A miniszter szavai szerint az EU csütörtökön zárult londoni informális csúcstalálkozóján a gondok lényegével néztek szembe. Azzal, hogy egy elöregedő társadalom hordozza magán azt a jóléti rendszert, amelynek finanszírozása egyre nehezebb. (MTI)