Feltételezések szerint a vezetékes üzemág (ICN), a közlekedéstechnika (TS), az orvosi műszereket gyártó ág (Med) és az automatizálási ág (A@D) mellett érintett lehet még további 13 terület. Termelési telephelyként főleg Kelet-Európa és Ázsia jön számításba.
A Die Welt emlékeztetett arra, hogy korábbi hírek szerint a Siemens Kamp-Lintfortból és Bocholtból (Észak-Rajna-Vesztfália) mintegy kétezer munkahelyet akar áttelepíteni közel ötezerből. Az említett németországi telephelyeken mobiltelefonokat és drót nélküli vezetékes telefonokat gyártanak.
A szakszervezetben olyan hírek is elterjedtek, hogy már konkrét tervek is vannak: Magyarországon összesen 26 gyártósort hoznának létre. Megbeszélések is folynak azonban a költségszerkezetek optimalizálásáról, amelynek révén végül is el lehetne kerülni munkahelyek külföldre telepítését. Heinrich von Pierer, a Siemens főnöke a közelmúltban felvetette a 40 órás munkahét ellentételezés nélküli bevezetését. A Siemens Németországban 170 ezer embert foglalkoztat, az az összes dolgozójának a 41 százaléka.
Egyes tevékenységi területek külföldre telepítése, az úgynevezett offshoring egyre nagyobb tempóban folyik a német gazdaságban - jegyezte meg a Die Welt. Számos vállalat, például a SAP, a Deutsche Bank, vagy a Deutsche Post Kelet-Európában vagy Ázsiában végezteti el a programozást. Kedvelt telephely India, Oroszország, vagy Csehország mellett Kína és a Fülöp-szigetek is. A Bain vállalati tanácsadó cég szerint az offshoring piac Oroszországban 2006-ig 45 százalékkal, Indiában akár 57 százalékkal növekedhet. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Újabb munkahelyeket hozhat Magyarországra a Siemens
Siemens mobilokat gyártanak majd Magyarországon
Több ezer munkahelyet hozhat Magyarországra a Siemens
A Siemens konszern hamarosan dönteni kíván további munkahelyek külföldre telepítéséről - írta hétfőn a Die Welt című berlini lap, amely úgy tudja, hogy a konszernen belül működő gazdasági bizottság március 30-i ülésén kívánják tájékoztatni az üzemi tanácsot a részletekről.