2p

120 milliós bírságot szabott ki a Tojástermelők Szövetségére a GVH, miután bizonyítottnak látta, hogy az étkezési tojás termelési és értékesítési piacán tevékenykedő vállalkozás versenykorlátozásra alkalmas magatartást tanúsítottak.

A GVH határozatában megállapította, hogy a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 2002-től kezdődően versenykorlátozó döntéseket hozott. A Szövetség minden évben közölte tagjaival, hogy milyen árak betartása ajánlott, illetve hogy a termelési ár megemelése javasolt. 2002-ben importengedélyezési rendszert vezetett be, az aprótojás kivonására szólított fel, későbbi években a tojótyúkállomány idő előtti csökkentését, a termelés 10 százalékának exportálását írta elő, továbbá megszervezte a nagyobb termelők közötti információkartellt. A GVH 120 millió forintra büntette a Szövetséget, áll a hivatal közleményében.

Azt is megállapította a GVH, hogy a Magyar Tojás Kft. jelenlegi és korábbi tagvállalkozásai (az Agricola Rt., az Aranybulla Rt., a Csabatáj Rt., az Érsekcsanádi Mezőgazdasági Zrt., a Gyermelyi Tojás Kft., és a Máriahalmi Tojás Kft. jogutódjaként a Gyermelyi Brojler Kft.) a közös vállalkozáson keresztül egyeztették piaci áraikat és piacaikat. A jogsértés miatt a vállalkozásokra 200 ezer forinttól 8,4 millió forintig terjedő, összesen 26,5 millió bírságokat állapított meg a GVH.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!