1p

Az idei kiárusítási, árleszállítási szezonban kevesebb szabálysértésen érték eddig tetten a Szlovákiában működő nagy, jórészt nemzetközi bevásárlóközpont-hálózatokat, mint tavaly. Az az eredmény, hogy az idén "csak minden második" központban tapasztaltak valamilyen hibát az ellenőrök, még nem indokol elégedettséget.

A tavalyi kiárusításkor a cégek 486-féle olyan árut hirdettek, amely nem volt található sem a polcokon, sem raktáron, ebből majdnem kétszáz esetben a francia Carrefour lánc volt a tettes, emlékeztetett a szlovák lap. Az idén az üzletek óvatosabbak voltak, vagyis kevesebb nem létező árut hirdettek. Idén is becsapták azonban a vevőket az árakkal, ami azt jelenti, hogy közvetlenül az árleszállítás előtt jócskán megemelték az árakat, írta a pozsonyi Pravda.

A megtévesztő reklámok megfogyatkozását, a helyzet valamelyes javulását a bírságokkal magyarázta az újság. Az alkalmanként egy-két millió koronás büntetés ugyan nem oszt, nem szoroz egy nemzetközi hálózat kasszájában, azonban a bírságot kísérő negatív nyilvánosság, a vásárlói bizalom elvesztése annál inkább meggondolásra késztetheti e cégek illetékeseit.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!