"Mivel múlt hét pénteken nyertünk, még korai lenne eredményekről beszélni" - mondta érdeklődésünkre Kriston Ákos, a Jégzselé Bt. munkatársa. Hozzátette: már folynak a tárgyalások az esetleges befektetőkkel, akik között hazai vállalkozó is akad.
Kriston Ákos elmondása szerint a leginkább egy komplett söröscsaphoz és túlméretes szódásszifonhoz hasonlító szerkezet kifejlesztése tízmillió forintba került, ebből 7,8 millió forintot egy GVOP pályázaton nyertek el.
A munkák 2003-ban kezdődtek, s idén jutottak olyan fázisba, hogy a fiatalok egy nullszériás modellel meg tudtak jelenni az Intel Co. kezdeményezésére létrejött, Bulgáriában megrendezett versenyen. Mivel nem ez az első vállalkozásuk, amelyet sikerre vittek, joggal reménykedhetnek most is a további jó eredményben.
"Ez az innováció forradalmasíthatja az üdítő- és jégkrémipart" - nyilatkozta lapunknak Dr. Antos László. A Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az új italt tetszőleges, egyedi ízben, a fogyasztás helyén lehet előállítani és szervírozni. Emellett lehetőség lesz arra is, hogy az érdeklődő egy internetes honlapon bepötyögje a maga által kreált receptet, majd összetrombitálja a haverjait, leballagjon a sarki krimóba, ahol már várja a frissen alkotott nedű. Ha ízlik, akkor jó, ha nem, a kreáció megy a kukába. Az internetes receptalkotás hasonló sikeres közösségépítő lehet a jövőben, mint mondjuk az iwiw volt a közelmúltban.
Antos László szerint egyébként a termék beindításához nagyjából 250 millió forintra lenne szükség.
Lázin Miklós AndrásMenedzsment Fórum