4p

Az Államreform Bizottság vezetője, bizonyos dr. Draskovics Tibor megmondta a minap: most aztán olyan rend lesz a társadalombiztosítás befizetése körül, hogy abba belerokkan majd a fél nemzet. Az összetett mondat utolsó részét már mi tettük hozzá, az egykori - egyébként leváltott - pénzügyminiszter még véletlenül sem mondott ilyet. Talán nem is tudja, mit jelent, belerokkanni a terhekbe.

Draskovics aztán jól megmondta egy reggeli televíziós műsorban. A főreformer bürokrata arról beszélt, hogy bizony az egészségügy reformja során behajtanak minden közterhet. A kórházi alapellátás alanyi jogon mindenkinek jár ezentúl is. (Csak az a kérdés, az alapellátást nem fogják-e úgy értelmezni, hogy a vakbélműtétet a portás végzi majd el, a professzor csak a komolyabbakat.)

Draskovics szerint úgy fog kinézni a dolog, hogy a (TAJ-számos) beteget jól ellátják, meggyógyítják, esetleg az ellenkezőjét teszik vele, aztán megnézik, be van-e fizetve utána a társadalombiztosítási járulék. Amennyiben a munkáltató ezt elmulasztotta megtenni, akkor bizony kiszámlázzák majd neki az orvosi ellátás költségét.

Most álljunk meg. Sőt, üljünk le. Hagyjuk, hogy hevesen kalapáló szívünk lassítson, pulzusunk csillapodjon, és gondoljuk végig a dolgot - egy másik nézőpontból.

Találós kérdés: na, kik tartoznak a legtöbbel a társadalombiztosításnak? Nem. Nem azok, akiknek a névsorát az APEH időnként közzéteszi honlapján, egyfajta szégyenlista gyanánt.

A legtöbbel állami cégek tartoznak. Nagyon emlegetik hivatali körökben például a MÁV és a rendőrség nevét, mint olyanokét, amely cégek rendszeresen nem vagy csak késve fizetik be a járulékokat az állam számára dolgozóik után. Azt nem mondhatjuk, hogy hanyagok e társaságok vezetői, nem jelenthetjük ki kerek-perec, hogy gonosztevő a rendőrség gazdasági igazgatása, vagy hogy Bene László, a kiváló főrendőr átállt volna a fehérgalléros bűnözők közé. Egy frászt!

Az állami cégeket immár 16 éve maga a tulajdonos sarcolja folyamatosan, úgy szorongatja a torkukat, hogy már alig kapnak levegőt. A rendőrségen máris szlogen: "Szolgálunk és végünk", a MÁV helyzetét meg jól jellemzi a vonatok kül- és belcsínye, ami időnként balkáninak is alig mondható.

Az állami cégek vezetői nem tehetnek mást, mint - a működőképesség fenntartása érdekében - ott spórolnak, ahol tudnak. Egy módon biztosan tudnak: ha nem rakják át az állam egyik zsebéből a másikba például a társadalombiztosítási járulékokat.

Ám amennyiben ez valóban így működik, fura víziót fest a komor égre Draskovics Tibor odamondása. Megbetegszik a rendőr, az orvos meggyógyítja, a tb megnézi, be van-e fizetve utána a közteher, és mivel nincs, kiszámlázza az ORFK-nak az ellátás költségeit.

Az ORFK természetesen nem tudja majd kifizetni a számlát, így a tb-nek előbb-utóbb felszámolást kell kérnie a "cég", azaz a rendőrség ellen. No hiszen, ez szép új világ lesz! Felszámolják a rendőrséget, rendőrségre azonban mégiscsak szükség van. Ám hogyan lehet működtetni gazdaságosan?

A divatos "menedzser-szemléletű" vállalatigazgatást követve apró kft.-kké, bt.-kké szedik majd szét a testületet. Kiss őrmester megkapja ügyvezető igazgatóként hat fős szakaszát, és "AntiErőszak-Einsten Őrző-Védő-Szolgáltató Betéti Társaság" néven felel a Rákóczi tér biztonságáért. Az őrmester pedig személyesen, saját vagyonával fog jótállni a gazdasági társaság nyereséges működtetéséért.

Ez a bt. nem lehet veszteséges, vagy ha mégis, akkor is kiróják majd rá a nyereségadót, mint ahogy azt tervezik az egyébként hasonlóan nyomorgó kényszervállalkozások tömegével.

Na, ennél a gondolatnál beleért a bilibe a kezem... és verejtékben úszva felébredtem. Tisztán emlékeztem álmom minden pillanatára.

Bekapcsoltam a televíziót.

Draskovics mosolygott a kamerába...

Szemán László

Kapcsolódó anyagok:
Elemi ösztön a MÁV-nál
Új társasjáték: utolsó pár előre BUSH!
És mondá az Úr: Jó napot kívánok!
Bosszúvágy avagy bojkott Ausztria ellen!
Már hófehérek a kisvállalkozók

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!