December 1-jétől Gál Tamás veszi át az OTP Pénztárszolgáltató értékesítési és marketing vezetői székét. A frissen kinevezett vezető 2006 óta dolgozik a vállalatnál, mely idő alatt kiemelt ügyfélmenedzserként és értékesítési vezetőként a Heves-Borsod- Nógrád megyei területi értékesítésért, illetve a bankfiókok és más értékesítési csatornák oktatásáért, képzéséért volt felelős.
„Értékesítési és marketing vezetőként elsősorban az OTP Pénztárszolgáltató által elsőként kibocsátott Széchenyi Pihenőkártya (OTP SZÉP kártya) piacon elfoglalt pozíciójának megőrzését és erősítését szeretném elősegíteni. Kártyabirtokosaink, munkáltató és elfogadóhelyi partnereink számára magas színvonalú, a teljes cafeteria-folyamatot lefedő szolgáltatásainkkal kívánjuk erősíteni az OTP-t ezen a területen a továbbiakban is.” – összegezte az új pozícióval kapcsolatos elvárásait és törekvéseit Gál Tamás.
Az általános menedzsment ismeretek mellett pénzügyi, értékesítési és marketing tapasztalatokkal is rendelkező szakember két és fél éve vesz részt egy új szolgáltatás, az OTP Cafeteria szoftver kialakításában, amelynek célja, hogy a cég piacvezető cafeteria termékei mellett további hozzáadott értéket is biztosítson a munkáltatók számára. A szakember azt szeretné elérni, hogy az OTP Cafeteria szoftver és az OTP Pénztárszolgáltató piacvezető cafeteria termékei révén megkönnyíthessék a munkáltatók HR osztályainak életét, hogy adminisztráció helyett, a valós üzleti folyamatokkal, tevékenységekkel foglalkozhassanak, és a legmagasabb szakmai színvonalon tudják támogatni a cégvezetés munkáját.
Gál Tamás a Miskolci Egyetem menedzsment szakirányán szerezte meg közgazdász diplomáját 2003-ban, majd ugyanebben az évben csatlakozott a főként munkaerő-kölcsönzéssel-, közvetítéssel-, tréningek értékesítésével foglalkozó Manpower Munkaerő Szervezési Kft. csapatához tanácsadóként, később irodavezetőként. Innen került az OTP Pénztárszolgáltatóhoz 2006-ban.
mfor.hu