2p

A British American Tobacco (BAT) egyik holland gyárának bezárásáról felröppent hírt ugyan a vállalat cáfolta, a fogyasztás csökkenése miatt azonban tervezik az európai termelés leépítését.

[ajanlo=474][igazitas=left/]A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező brit BAT dohányipari konszern azt tervezi, hogy bezárja a hollandiai Zevenaarban lévő dohánygyárát, s a termelés egy részét Németországba telepíti át - írta a Handelsblatt. A hírt "puszta spekulációnak" nevezte a brit cég szóvivője, mindamellett azt elmondta: a fogyasztás csökkenése miatt elkerülhetetlen további gyárak bezárása Európában.

A cég a németországi Bayreuthban gyárt cigarettát, de nemrégiben azt közölték, hogy 200 fővel csökkentik az ott dolgozók létszámát. Ugyanakkor a cég vezetése ígéretet tett arra, hogy 2010-ig nem lesz további elbocsátás.

A BAT 2003 óta 8 gyárat zárt be, és 4500 munkahelyet szüntetett meg. A konszernnek Európában 20 gyára van, köztük a magyarországi Pécsett. A magyarországi cigarettapiacon jelenleg négy szereplő osztozik, a BAT mintegy 46 százalékot, a Philip Morris 33 százalékot, az Imperial Tobacco 14-15 százalékot, a Continental (korábban V-Tabak) 6 százalékot tudhat magáénak, számolt be az MTI.

Az idén nem ez az első gyárbezárás a BAT történetében. A vállalat a nyár közepén jelentette be, hogy brit termelésének negyedét Szingapúrba és Dél-Koreába helyezi. Az olcsóbb előállítási költségek mellett a vállalat döntését úgy magyarázta, távol-keleti gyárai közelebb vannak a célpiachoz.

A fokozatos termeléscsökkentés a southamptoni gyárban dolgozók elbocsátásával jár együtt, ami a szakszervezeti vezetők szerint nagy érvágás lesz a helyi gazdaságnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!