Általános tapasztalat, hogy a városok nincsenek eléggé felkészülve az áruszállítással kapcsolatos feladatok megoldására - mondta Dieter Wild, a témával foglalkozó BESTUFS II. program európai főkoordinátora a tanácskozás előtt, sajtótájékoztatón. Az Európai Unió fontos törekvése, hogy a tagországokban biztosítható legyen a fenntartható fejlődés, ezért elindítottak egy négy éves programot, amelynek célja, hogy szakmai segítséget nyújtson a tagországoknak. Konferenciákat szerveznek, amelyeken az együttműködés lehetőségeiről konzultálhatnak a résztvevők, továbbá a tapasztalatokat kiadványokban összegezve a érdeklődők rendelkezésére bocsátják - közölte a program főkoordinátora, hozzátéve, hogy minderre 2,8 millió euró áll rendelkezésre.
Vértes Edit, a Magyar Logisztikai Egyesület főtitkára a hazai logisztikai központokról szólva elmondta: az 1990-es évek végén kormányzati szinten tíz helyszínt jelöltek ki az országban, s ugyan azóta ennél több központ jött létre, ám a helyzet "siralmas, nevük van, működésük nincs". A főtitkár szerint a Dunántúl különösen szegényes logisztikai központok tekintetében, ezért is pártolandó az a cél, hogy Kaposvár a régió egyik meghatározó logisztikai központja kíván lenni. Megígérte, hogy a szervezet a rendelkezésére álló eszközökkel segíti ennek megvalósulását.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte: Kaposvár ehhez kedvező földrajzi adottságokkal rendelkezik. A megvalósításhoz szükség van a taszári repülőtér további fejlesztésére, az áruk fogadására alkalmas bázis kiépítésére, emellett szeretnék elérni, hogy a város kapcsolódjon ahhoz a kelet-nyugati gyorsforgalmi vasúthálózathoz, amelynek kiépítése szerepel a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ben. Az M65-ös Pécs-Kaposvárt összekötő, valamint az M7-es autópályához vezető gyorsforgalmi út megépítésére, és az M9-es autópályája, amelynek már megépült a Kaposvárt elkerülő szakasza ugyancsak elengedhetetlenül szükséges - mondta a polgármester.
(MTI)