4p

Az üzleti hitelkártyát elsősorban a folyamatosan rendelkezésre álló magas hitelkeret teszi vonzóvá, melyet áthidaló fizetési eszközként vesznek igénybe a magyar kkv-k - derül ki a MasterCard 2007-ben készült kis- és középvállalatokra fókuszáló kutatásából. A hazai bankoknál is igényelhető vállalati plasztik előnyeiről Zdenek Houser, a MasterCard Europe Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős igazgatója beszélt.

Zdenek Houser

Az üzleti hitelkártya hasonlóan működik, mint lakossági megfelelője, ugyanakkor jóval magasabb, akár többmillió forintos hitelkerettel rendelkezhet, és több társkártya tartozhat hozzá. Ahogy a lakossági felhasználók esetében ez már megszokott, úgy az üzleti kártyabirtokosok számára is díjmentes a kártyás vásárlás, ráadásul a pénztári művelet összegének törlesztését általában csak a hónap elejétől számított, akár 45 napos kamatmentes periódust követően kell megkezdeni. A kártyával felhasznált hitel eddig az időpontig kamatmentes, tehát a vállalat "ingyen" használta a bank pénzét. Hasonlóan a lakossági kártyákhoz, miután az üzleti plasztikkal igénybe vett hitelt visszafizettték, a hitelkeret automatikusan újra feltöltődik, és ismét rendelkezésre áll.


Tapasztalataik szerint a vállalaton belül hogyan használható ki legjobban az üzleti hitelkártya?

A MasterCard Üzleti Hitelkártyával könnyebb:

- a bevételek és fizetési kötelezettségek eltérő ütemezéséből eredő nehézségek áthidalása
- a személyes és az üzleti kiadások szétválasztása
- az üzleti kiadások könyvelése
- bel- és külföldi költések áfavisszaigénylése
- az alkalmazotti költés ellenőrzése
- utazási és reprezentációs kiadások kiegyenlítése

- A MasterCard kutatásai azt mutatják, hogy elsősorban az ügyvezetők és a pénzügyi igazgatók használják a kártyát, de egyre elterjedtebb, hogy a beszerző munkatársak is igénybe veszik a terméket mindennapi munkájuk során. A kártyás költések ellenőrzése könnyebb és átláthatóbb, mint a készpénzes műveleteké. Az egyes hitelkártyákhoz kapcsolódó havi költési limiteket ugyanis egyedileg is beállíthatjuk, így a teljes hitelkeretet a várható költések arányában meg lehet osztani a cég munkatársai között. A biztonságot az is növelheti, ha a bankok minden kártyás vásárlásról vagy készpénzfelvételről SMS-szolgáltatás segítségével értesítik a vállalatot. A hónap végén számlakivonat segíti az elszámolást, egyszerűsíti a könyvelési folyamatokat, valamint lehetőséget biztosít a külföldi költések áfatartalmának visszaigénylésére is.

Milyen típusú vállalkozások tudják a legjobban hasznosítani az üzleti hitelkártyát?

- Az üzleti hitelkártya tevékenységi körtől függetlenül sok vállalatnak tehet jó szolgálatot. Tapasztalatunk szerint minden cégvezetőnek szüksége van arra, hogy hivatalos és magánjellegű költéseit külön kezelje. Azoknál a cégeknél, ahol több magas beosztású vezető dolgozik, vállalati hitelkártyával átláthatóvá és könnyen kezelhetővé válnak a reprezentációval vagy utazással kapcsolatos költések. A felhasználók másik nagy csoportját az olyan vállalkozások adják, amelyek rendszeresen hajtanak végre alapanyag-, eszköz- vagy árubeszerzést. Ilyen lehet egy fuvarozási vállalkozó, kiskereskedő vagy bármilyen termelési tevékenységet végző társaság. Az üzleti hitelkártya használatával ezeknek a cégeknek nem kell saját tőkét használniuk a vásárlásokhoz, még akkor sem, ha a tevékenységből származó bevétel csak hetekkel a beszerzések lebonyolítása után jelentkezik. Általánosságban elmondható, hogy ha egy vállalkozás a költséges és sok kockázatot jelentő készpénz helyett az üzleti hitelkártyát választja, átláthatóbb és gazdaságosabb forráskezelést valósít meg, és versenyképesebb lesz a piacon.

MasterCard Üzleti Hitelkártyával kapcsolatos további információért, illetve a kártya igénylésének feltételeiért forduljon a kártyát kibocsátó bankokhoz. (X)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!