2p

Világszerte elismert magyar találmányra tenné rá a kezét egy multi. A magyar építőipar egyik legérdekesebb darabját, az üvegbetont megkívánta egy multinacionális cég. A feltalálót Losonczi Áront, elküldték és elkezdték a termék gyártását, számolt be szombati számában a Népszabadság.

Losonczi Áron, a friss diplomás magyar egyetemista hiába kapott fényáteresztő betonjával világszerte nagy visszhangot, a közelmúltban egy európai központú multinacionális vállalat teljesen lekoppintotta az ötletét. A 2004-ben szinte minden szakmai fórumon komoly elismerést kapott az új építőanyagot a Time magazinban megjelent összeállításban az év legjelentősebb találmányának minősítették az optikai szálak felhasználásával készülő Litracont.

Ezt követően a világ egyik vezető, európai központú cementgyártó vállalata jelentkezett a találmányért és a feltalálóért. A cégnek egyébként a kilencvenes évek eleje óta Magyarországon is van leányvállalata, amely itthon is az egyik legnagyobb a piacon. Az egyeztetések csaknem nyolc hónapig tartottak, s lényegében minden el is készült, már az aláírás előtt voltak, amikor a vállalat közölte: belső átszervezések miatt minden új, így az üvegbetonprojektet is leállítja, írja a Népszabadság.

Ugyanakkor kiderült, hogy a vállalat az üvegbetonnal mégis megjelent a világpiacon, ráadásul a cég honlapján az az ember áll technológiai igazgatóként a termék mellett, akinek megmutatta az üzemet és az eljárást a magyar egyetemista. A cég az áttetsző betont - minden jel szerint - a Losonczi Áron által kidolgozott eljárással készíti. A feltaláló által indított szabadalomvédelmi eljárás még folyamatban van, és egyelőre nincs a csongrádi fiatalember kezében az iparjogvédelmi papír, olvasható a Népszabadság írásában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!