1p

Különböző külpiaci eszközökre vissza nem térítendő támogatás igényelhető hétfőtől az ITD Hungary által működtetett 2009. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázat keretében - közölte a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség.

Az ITD Hungary közleménye szerint a támogatás 2009. évi és 2010. első félévi exportfejlesztési akciók támogatásához igényelhető. Az ügynökség által meghirdetett, kezelt és finanszírozott pályázati rendszer a magyar termékek és szolgáltatások versenyképességének javítását, külpiaci értékesítését kívánja elősegíteni.

Az idén három jogcímre lehet pályázni: nemzetközi szervezeti tagdíjra, hazai előállítású termékkel, szolgáltatással külföldi kiállításon való részvételre, valamint konkrét árucsoportra, illetve adott célországra vonatkozó marketingterv megvalósítására.

A pályázatokat 2009. szeptember 21-től október 31-ig folyamatosan nyújthatják be az érintett cégek. A támogatás folyósítása utólagosan történik, ugyanakkor a támogatás kizárólag a támogatott tevékenység illetve program megvalósulása előtt igényelhető.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!