3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Jelentős kőolaj- és földgázlelőhelyeket sejt a szlovák környezetvédelmi tárca a Dunamenti-síkságon, ezért feltérképezi a területen található lelőhelyek mennyiségét és minőségét. A kutatásra a tárca 35 millió eurót fordít - írta az Új Szó című szlovákiai magyar lap csütörtökön.

A tárca által közzétett nyilatkozat szerint azért döntöttek a projekt mellett, mert a korszerű technológiák lehetőséget adnak arra, hogy környezetbarát módon térképezzék fel a Dunamenti-síkságot (Kisalföldet). A minisztérium tájékoztatása szerint már a korábbi felmérésekből is arra lehetett következtetni, hogy a területen több helyütt jelentős szénhidrogén-lelőhelyek lehetnek. Az augusztusban kezdődő vizsgálódás első fázisában felszíni kutatásokat végeznek, a próbafúrásokra a második fázisban kerülne sor.

Miklós László, volt környezetvédelmi miniszter szerint ez a projekt is bizonyítja, hogy a tárca néhány esetben feleslegesen költekezik.

"Egész biztos, hogy én nem bólintottam volna rá erre a kutatásra. Bár a múltban voltak olyan felvetések, hogy a Dunamenti-síkságon lehetnek ilyen lelőhelyek, a projekt eredményessége túl kérdéses ahhoz, hogy ennyi pénzt fordítsanak rá" - nyilatkozta. Hozzátette: ha el is végzik a próbafúrásokat, az biztosan nem érinti a Csallóköz rendkívül értékes édesvíztartalékait.

Jana Kaplanová, a környezetvédelmi tárca szóvivője lapzártáig nem válaszolt a kérdésekre. Például arra, miért éppen a gazdasági válság és a fenyegető árvizek idején döntött a tárca ezekről a kiadásokról, s azt sem sikerült megtudni, miből fogja a minisztérium mindezt finanszírozni. Ha valóban találnának szénhidrogén-lelőhelyeket, akkor a minisztérium elképzelése szerint legkésőbb 2013-ban végeznék el az első fúrást, aminek köszönhetően megkezdődhetne a kőolaj vagy földgáz kitermelés a Dunamenti-síkságon. Így az sem kizárt, hogy 4 éven belül üzembe helyezhetik az első olajkutat például Párkány vagy Komárom mellett.

Egyébként nem ez az első eset, hogy szénhidrogén lelőhelyek felkutatását emlegetik Szlovákiában. Idén, április elsején napvilágra kerültek olyan hírek, melyek szerint Erdőháton (Záhorie) jelentősebb kőolajlelőhelyekre bukkantak. A gazdasági tárca még aznap cáfolta ezeket az értesüléseket, mondván: "nézzék meg a naptárban, milyen nap van ma, és azután gondolják meg, mennyire kell komolyan venni ezt a felvetést". A környezetvédelmi tárca nyilvánosságra hozott közleménye szerint viszont most már nem áprilisi tréfáról van szó, a kutatás két hónapon belül elkezdődhet - írja az Új Szó.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!