2p

Nyírtasson építi fel 2400 megawattos gáztüzelésű erőművét az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi (Emfesz) Kft. - jelentette be a cég kommunikációs és külkapcsolati vezetője Baktalórántházán sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az 1,5 milliárd euró, azaz mintegy 400 milliárd forint költségből megvalósuló beruházás jövőre kezdődik, s az első ütemben 2011-ig 800 megawatt teljesítményű üzemrész készül el. Az erőmű építése 2015-ig fejeződik be, s a kapcsolódó beruházásokkal együtt több ezer családnak teremt majd munkahelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben és térségében - mondta Sesztakov Borisz.

A döntően áramtermelő nagyüzemet, amelyet 100 hektáros területen hoznak létre, a legszigorúbb környezetvédelmi követelmények szerint építik meg. A turbinái a működés során zajt, szagot nem bocsátanak ki, semmilyen módon nem zavarják a környezetet.

Kiss Péter, a KPMG Tanácsadó Kft. projektvezetője a sajtótájékoztatón közölte: az erőműhöz Ukrajnából földgáz célvezetéket építenek ki Nyírtassig, s a csőhálózatot a szomszédos országban csatlakoztatják egy nagy gáztározóhoz.

A termelt áramot a szabolcsi település közelében húzódó, az egykori Szovjetunió területéről a magyar felhasználókhoz kiépített 750 kilowattos nagyfeszültségű hálózatba juttatják majd el, amelyen jelenleg kevés áram érkezik a szovjet utódállamokból. Az üzem hűtésére úgynevezett nedves technológiát alkalmaznak majd, a közeli Tisza vizének felhasználásával.

Sinóros-Szabó Botond professzor arról tájékoztatott, hogy a termelés során keletkezett hő helyi hasznosítására a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának professzori csoportja dolgozott ki kapcsolódó beruházási programot. Az átfogó program szervesen illeszkedik a nemzeti fejlesztési tervhez és az Európai Unió beruházási koncepciójához is, tette hozzá.

A professzor elmondása szerint zöldség-, fűszer- és dísznövénytermesztés indulhat a térségben az erőmű hőjének felhasználásával, valamint szárító üzemeket, továbbá melegvízi haltenyésztést és halfeldolgozót létesíthetnek.

Különböző műszaki és technológiai szolgáltató üzemek, csomagolók, válogatók és raktárak is épülhetnek az erőmű köré.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!