3p

Reagált a Pedagógusok Szakszervezete arra a Belügyminisztérium mai közleményére, miszerint a tankerületi igazgatók 2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát. A Tanítanék Mozgalom ma 18.30-ra találkozót hirdetett a Belügyminisztérium elé.

Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a kormánynak csak a megtorlás, a megfélemlítés, a feszültség további gerjesztése, a tiltakozásukat polgári engedetlenséggel kifejező pedagógusok munkaviszonyának megszüntetése az egyetlen válasza az oktatás súlyos válságára.

Érdemi párbeszéd, érdemi döntés nincs - írják mai közleményükben. 

A PSZ is kitart álláspontja mellett: a kirúgás aránytalan büntetés azokkal a pedagógusokkal szemben, akik éppen diákjaik jövője érdekében tiltakoznak.

Ma este is van miért kiállni. Fotó: Facebook/PDSZ
Ma este is van miért kiállni. Fotó: Facebook/PDSZ

Kijelentik: ha a kormány nem korlátozta volna a sztrájkjogot, illetve azt visszaállította volna a tiltakozó tömegek követelésére, a polgári engedetlenségre, így annak szankciójára sem került volna sor.

Ma ugyanis kiderült: az Eötvös József Gimnáziumból egy fiatal matematika–biológia szakos tanárt rúgtak ki, a Karinthy Frigyes Gimnázium elbocsátott hat pedagógusa között végzős osztály osztályfőnöke is van, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból pedig egy angol szakos tanárt bocsátottak el - tudta meg a Telex.

Mindez a Belügyminisztérium mai közleményéből derült ki, hogy nyolc tanárnak szűnik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonya december elsejétől a polgári engedetlenségben való részvétele miatt.

A kirúgások mellett szerdán huszonnégy pedagógus kap tájékoztatást az iskolák igazgatóitól, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása. A Belügyminisztérium közleménye szerint az érintetteket munkáltatóik már korábban is tájékoztatták arról, hogy a kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékű megszegésének minősül a törvénytelen munkabeszüntetésük, és ennek rendkívüli felmentés lehet a vége. 

A Belügyminisztérium leszögezi: álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, így ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől.”

Eddig öt tanárt rúgtak ki a polgári engedetlenségben való részvétel miatt, ők mind a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanítottak. Az ő elbocsátásuk soha nem látott szolidaritási hullámot indított el a pedagógustársadalomért.

Ezért a Tanítanék Mozgalom ma a Széchenyi téri Belügyminisztérium elé 18.30-ra találkozóra hív mindenkit, aki érintett vagy aki szolidáris azokkal a tanárokkal, akiket karácsony előtt három héttel az utcára tesznek.

„Szolidaritás az oktatás jövőjéért küzdő tanárokkal!” – írják Facebook-posztjukban, amelyben meghirdették a mai utcai demonstrációt. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!