2p

Már vannak tervek arra, hogyha nem érkeznek meg az Európai Uniótól az Erasmus-támogatások.

Az infostart.hu szerint intézmények közötti kétoldalú szerződésekkel oldaná meg az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a helyzetet, ha a magyar egyetemek a folytatásban sem kapnának Erasmus-támogatást. A cikk úgy fogalmaz, Hankó Balázs szavai szerint a magyar egyetemeknek 19 ezer olyan társintézménye van világszerte, akikre számíthatna ebben az esetben.

Mi lesz, ha nem jön meg az Erasmus? Fotó: Depositphotos
Mi lesz, ha nem jön meg az Erasmus? Fotó: Depositphotos

Az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem Nyári Egyetem rendezvényén vett részt, itt került szóba az Erasmus-téma, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott, a program működése az uniós vita ellenére annak működése 2024 közepéig biztosított és utána is biztosan lesz nemzetközi csereprogramja a magyar egyetemeknek.

Az Európai Bizottságnak november 23-ig kell erre vonatkozóan döntést hoznia, ezzel kapcsolatban az államtitkár kijelentette,

ha (a Bizottság) támogatja, akkor rendben vagyunk. De ha nem támogatja, akkor is rendben leszünk, mert 2024. június 30-át követően akkor egy olyan nemzetközi mobilitási programunk lesz, ami az egyetemek közötti kétoldalú együttműködési megállapodásokra épül majd. A magyar egyetemeknek 19 ezer olyan nemzetközi szerződése van külföldi egyetemekkel, amelyek alapján ide lehet jönni, illetve amelyek alapján külföldre lehet menni tanulni. Ezeket a megállapodásokat fogjuk bilaterális alapon megkötni azokkal a külföldi intézményekkel, amelyek amúgy az adott egyetem nemzetközi stratégiájába illeszkedő módon szükséges, hogy folytatódjanak.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a kérdéssel összefüggésben azt jegyezte meg, hogy az SE mint intézmény már megtámadta az Európai Bíróságon a magyar diákokat hátrányosan érintő, jelenleg hatályos uniós bizottsági döntést.

(infostart.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!