2p

A tankerületi központok többsége elengedte a füle mellett azoknak a pedagógusoknak a kérését, akik iskolakezdési támogatást igényeltek gyermekeik után. 

Harmadik hete tart a tanév, de több tankerületi központban mindmáig nem tudták kifizetni a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat – írta a Népszava. Van, ahol nem is reagáltak a pedagógusok által benyújtott kérelmekre. Az egyik tankerületi központ ugyanakkor jelezte: nincs pénz a juttatások kifizetésére.

A munkáltatók béren kívüli juttatásként adhatnak iskolakezdési támogatást azoknak a dolgozóiknak, akik iskoláskorú gyerekeket nevelnek. A támogatást tankönyvekre, tanszerekre, ruházatra lehet felhasználni. A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban dolgozó pedagógusoknak az új pedagógus-életpályatörvény végrehajtási rendelete tartalmazza az erre vonatkozó szabályozást. A támogatás mértéke gyermekenként az augusztus 1-jén érvényes bruttó minimálbér 45 százaléka, vagyis az igényelhető támogatás összege jelenleg bruttó 120 060 forint. A Szombathelyi Tankerületi Központ
iskolaigazgatóknak címzett levele szerint a központ költségvetésében nem áll rendelkezésre erre a célra elkülönített forrás. A béren kívüli juttatások álláspontjuk szerint a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartoznak, nem járnak automatikusan. A napilap értesülései a tankerületi központ közvetlen dolgozói ha igényelték, kaphattak támogatást.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás azt mondta a napilapnak, hogy nem egyedi esetről van szó. A Szombathelyi Tankerületi Központ legalább levelet írt, máshol ez sem történt meg. Totyik nem érti, miért nem különítettek el forrásokat a központok, hiszen a tanévkezdés előre jól megtervezhető időszak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!