3p

A reálkeresetek az idén január-májusban 2,1 százalékkal elmaradtak az előző évitől, a bruttó keresetek 1,4 százalékkal, a nettó keresetek egy százalékkal nőttek, jelentette a KSH.

A reálkeresetek - az infláció 3,2 százalékos növekedése mellett - 2009. január-májusában 2,1 százalékkal maradtak el az előző évitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első öt hónapjában 1,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-májusban átlagosan 2 millió 667 ezer volt.

2009. január–májusban a költségvetési szférában 724 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 856 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,0 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés esetében a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámnövekedése enyhe (0,4%-os) létszámbővülést eredményezett, míg a versenyszférában 5,9 százalékos csökkenés következett be.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197 500 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 000 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 204 100 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év január-májusában. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,4 százalékkal maradtak el az előző évitől.

Jelentősen felülmúlták az előző év azonos időszaki kifizetéseket az energiaipar (8,7%), az ingatlanügyletek (7,5%), az építőipar (5,6%), valamint a szállítás, raktározás (5,4%) január–májusi keresetei. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első öt hónapjában átlagosan 4,4 százalékkal haladta meg az előző év január–májusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,5 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 1,7 százalékkal lett magasabb.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121 400 Ft-nak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 400 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 154 200 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,0 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 3,5 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,9 százalékos csökkenés jelentkezett.

A 210 400 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,1 százalékkal emelkedett az előző év január–májusához képest. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalékot tett ki.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!