2p

Egyre nagyobb a lakáspiaci pörgés a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban.

A 2017-es évben is folytatódott a drágulás a magyarországi lakáspiacon. A múlt év harmadik negyedévében a hivatalos adatok szerint a használt lakásoknál a tiszta árváltozás alapján a 9,9 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest, az új lakásoknál pedig 15,7 százalékkal nőttek az országos átlagárak - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely ismerteti többek között a KSH előzetes adatait.

„A tapasztalataink szerint a 2017-es év változást jelentett a korábbi évekhez képest, mivel megkezdődött a vidéki lakáspiac felzárkózása. Bár a budapesti lakásárak emelkedése megmaradt, ennek üteme lelassult. A többi nagyvárosban viszont nagyobb drágulás figyelhető meg a fokozódó kereslet miatt” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A Világgazdaság csütörtöki cikke szerint egyébként a fővárosban - ha nem is a lakás, de - az albérletárak mára már konkrétan stagnálnak.

A fővárosi kínálati piacon elsősorban a 30 millió forintnál olcsóbb lakásoknál volt nagyobb mértékű az áremelkedés. Tavaly januárhoz képest ezeknél a lakásoknál 14 százalékos volt a drágulás, míg a 30 millió feletti sávban visszafogottabb 9 százalékos áremelkedés ment végbe.

Január közepén Budapesten a használt lakások átlagos kínálati négyzetméterára 548 ezer forintra rúgott. Debrecenben az átlagár 308 ezer forintot tett ki, Szegeden átlagosan 255 ezer forintért kínáltak egy négyzetmétert. Győrben 338 ezer forintnál, Székesfehérváron pedig 318 ezer forintnál jártak az átlagárak január közepén. Balogh László szerint a következő időszakban tovább erősödhet a megyeszékhelyek és megyei jogú városok szerepe a hazai lakáspiacon, és az országos áremelkedéshez is ezek a nagyvárosok járulhatnak hozzá leginkább.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!