3p

Az idei év lesz az utolsó, amikor a nyugdíjasok munkaviszonyból származó jövedelme kötelező alapját képezi a jövő évi nyugdíjemelésnek. Ilyen jogcímen utoljára érkezik pénz. Ezzel együtt a nyugdíj melletti munkaviszony után jövőre már nem kell járulékot fizetni, és ez bőven ellentételezi az előbbi veszteséget.
 

A nyugdíj mellett keresettel is rendelkezők egyik szeme sír, a másik meg nevet. Így összegezték a jövő évi változásokat a Nexon szeptember 19-én tartott konferenciáján a résztvevők. Szomorkodásra az adhat okot, hogy jövőre utoljára vehetik kézhez az idén elért keresetük után – az automatikusan járó és hivatalból megállapított – 0,5 százalékos nyugdíjnövelést. A 2007 óta fennálló jogintézménynek köszönhetően éppen a napokban juttatta el a jogosultak részére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az elmúlt kilenc hónapra járó 0,5 százalékos emelés összegét, illetve az erről szóló határozatot. Több esetben előbb érkezett meg a pénz a számlára, mint az erről szóló határozat a postaládába.



Az új jogszabályok értelmében a munkaviszonnyal is rendelkező nyugdíjasok számára az idén elért, a nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege egytizenketted részének 0,5 százalékával 2019-ben utoljára állapítanak meg nyugdíjnövelést, mivel jövő évtől új szabályozás lép életbe. Ennek lényegét úgy lehet összefoglalni, hogy 2019. január 1-től a nyugdíjas nem kap munkaviszonyból származó munkabére után 0,5 százalékos mértékű nyugdíjnövelést, mert ez a növelés csak a nyugdíjjárulék alapot képező kereset, jövedelem után állapítható meg. (A 2018. évi keresetek, jövedelmek után járó növelést 2019. szeptemberében természetesen még hivatalból megállapítja a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, mert a kiszámítás értelem szerűen a tárgyévet követően történik.) A jogszabályváltozások értelmében a Munka Törvénykönyve (Mt.) szerint munkaviszonyban álló nyugdíjas azonban – ebből a jogviszonyból származó jövedelme után – 2019. január 1-től nem fizet nyugdíjjárulékot. Ha viszont nincs nyugdíjjárulék fizetés, akkor nem keletkezik jogosultság sem a jövedelem után 0,5 százalékos nyugdíjnövelésre. Jövőre keletkező jövedelmük miatt ezért nem számíthatnak emelésre 2020-ban az érintettek.



Legalább két tényező azonban ellensúlyozza a fenti kiesést

Az egyik, mivel a munkaviszonyban álló nyugdíjas után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, ezért nettó jövedelme magasabb lesz a nyugdíjjárulék mértékével, azaz 10 százalékkal, amelynek éves összege nagyságrenddel haladhatja meg a 0,5 százalékos nyugdíjnövelésből származó éves bevételt. A másik pedig az lehet, hogy nem kell sutba dobni a 0,5 százalékos nyugdíjnövelés intézményét a jövőben sem, mert lehet keresőtevékenységet folytatni munkaviszonyon kívüli formában is, amelyre továbbra is fennáll a nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség. Ha pedig van nyugdíjjárulék fizetés, akkor van nyugdíjnövelésre alapot adó jövedelem is, azaz a 0,5 százalékos nyugdíjnövelést hivatalból megállapítják. Ilyen keresőtevékenység lehet például megbízási szerződés alapján végzett munka, amelyből származó jövedelem továbbra is nyugdíjjárulék köteles marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!