2019. május 6. 13:30
mfor.hu

Benchmark. Ezen a néven indult a Privátbankár.hu és az Mfor.hu közös jegyzetsorozata, melynek második, Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt MNB-elnök által jegyzett darabját alább olvashatják. Neves szerzőket kértünk föl arra, hogy oldalainkon közöljenek hiteles, iránymutató, igazodási pontnak, viszonyítási alapnak - azaz benchmarknak - szánt írásokat aktuális közéleti, politikai, gazdasági témákban. Ezek valójában már nem is választhatók szét, hiszen minden, ami politika, az egyben gazdaság és közélet is a XXI. században. Reméljük, olvasóink örömüket lelik a cikkekben, amelyeket vitaindítónak szánunk.

Az EP-választások előtt megélénkült az érdeklődés az uniós tagságunk mérlege iránt. Bár annak csak az egyik eleme a közös kasszába való befizetés és az uniós költségvetésből való részesedés, hiszen magához a közösséghez és a félmilliárdos piachoz való tartozásunk az igazán nagy dolog, de az uniós pénzek országok szerinti mérlege mind a nettó befizető, mind a kedvezményezett országokban érzelmi és politikai kérdés is.

Bod Péter Ákos Bod Péter Ákos

A tartalmi kérdés a támogatásokat érintően legfőképpen az, hogy milyen célokat szolgálnak, és azokat hogyan érik el. Erről leginkább csak klisék élnek a köztudatban. A kormányoldal évek óta változatlanul Brüsszelt nevezi meg ellenfelének, és az álláspontja jól ismert a támogatások dolgában: adják gyorsan, mert a történelmi okokból, valamint nem világosan levezetett kizsákmányoltságunk mérséklése jogán jár nekünk a pénz, legfőképpen pedig ne szóljanak bele a felhasználás módjába.

Ami a nagyközönséget illeti: bár nincs elkényeztetve ismeretekkel ez ügyben sem, az emberek zöme hallott arról, hogy jó sok pénz jön hozzánk, és ami itt az utóbbi években megvalósult, az leginkább uniós támogatásból származik. A kormányzati brüsszelezés ellenére a közvélemény továbbra is kedveli az Uniót; a megkérdezettek hetvenhét százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a saját állampolgárságán felül európai polgárnak érzi-e magát. (Nem szorosan, de ide tartozik, hogy az euró átvételének is mérhető (53:42 arányú) támogatottsága van nálunk, a tavalyi Eurobarometer felmérés szerint.)

Azt is tudják persze az emberek - amit bármely szakmai vagy magánbeszélgetés megerősít -, hogy az uniós pénzekből gyakran túlárazott, néha felesleges vagy könnyen nélkülözhető dolgokat is fizetnek minálunk. Egy részét ellopják, no! – ez a meglehetősen egybehangzó közvélekedés.

Ám az üzleti és közgazdász körök sem látnak tisztán a támogatások hatásainak ügyében. Eleve sok csatornán, úton-módon érkező transzferekről van szó: a mezőgazdasági földhasználókat közvetlenül éri el a földalapú támogatás, míg az uniós pénzek zöme társfinanszírozás formájában, állami pályázatok keretein belül jut el a szerencsésekhez, akik nem mindig érzékelik, hogy az óvodafelújítás vagy a hűtőgépcsere mögött vajon kinek a pénze áll. A nemzetgazdasági hatások mérlegét néhány éve taglalta a KPMG és a GKI Gazdaságkutató a 2007 és 2013 közötti támogatási programokról készített jelentésében; abból az érdeklődők leszűrhették, hogy a magyar beruházási aktivitást nagymértékben megtolták a támogatások. A lényeg: az uniós alapok nélkül jóval gyengébb lett volna a gazdasági növekedésünk.

Oka van annak, hogy a közgazdász szakma is csak tippelget az uniós transzferek hatását illetően. Valóban nehéz összerakni azt az adatokból, hírekből, mindennapos tapasztalatainkból. Azt nagyrészt minden érdeklődő tudja, hogy az utóbbi két hétéves tervezési ciklusban úgy évi egymilliárd euró a magyar befizetés összege (a magyar GDP egy százaléka körüli), és a közös költségvetésből éves átlagban négymilliárd euró jut el a magyar gazdaságba. A pénzek nagyobb részét kitevő felzárkóztatási alapok lekötése, lehívása és elköltése azonban erősen hullámzó. Ha valamilyen technikai okból kevesebb transzfer érkezik, azt azonnal megsínyli a gazdasági növekedési ütem. Ez volt a helyzet 2016-ban, amikor a magyar növekedés kettő százalékra mérséklődött; majd a pénzáram felerősödével a GDP növekedése büszkeségre alkalmat adó mértékre emelkedett.

Az uniós transzferek mértéke visszafele is sokat megmagyaráz a magyar nemzetgazdasági dinamika ingadozásából, és persze mély kétségeket támaszt a jövőre nézve, hiszen a 2020 utáni hétéves uniós költségvetési ciklus alatt kizárt, hogy az eddigi bőségben áramoljanak uniós pénzek, és a ciklusok közötti átmeneti évek sem leszenek olyan erősek, mint az elmúlt néhány rekord év. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi inflációs jelentésében a makrogazdasági feltételezések között az szerepel, hogy az uniót támogatások felhasználása idén eléri a GDP öt százalékát, majd 2021-re a felhasználás a 2 százalék környékén lesz (azaz megismétlődik a 2016-os gyengébb nemzetgazdasági teljesítményt hozó év támogatás-abszorpciója).

 A kormányzati megszólalók igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy az uniós pénzek nélkül is kiválóan húz a magyar gazdaság, amit persze nem támaszt alá a támogatások beáramlása és a gazdasági növekedési ütem meglehetősen szoros együttmozgása. A támogatások gyakran korrupt, nem hatékony felhasználását joggal sérelmezők részéről pedig még az is elhangzik, hogy a versenyt eltorzító, és leginkább csak a hatalmat bebetonozó hatása miatt a legjobb lenne, ha az EU nem zúdítaná ide ezt a sok pénzt.

Valóban hatalmas összegről van szó: a két ciklusban több mint negyvenmilliárd euróról. Ez a magyar gazdaságtörténetben példa nélküli, és valószínűleg soha meg nem ismétlődő eset. Arányát tekintve hozzámérhető a második világháború utáni Marshall-segélyhez, amely a háborús pusztításokat elszenvedő Nyugat-Európát néhány év alatt iparilag fejlett, versenyképes szintre katapultálta. A német, francia, osztrák, olasz gazdasági csoda megalapozásának és belendülésének időszaka volt az, ehhez hasonló dinamikát most csak a lengyel és a szlovák gazdaság mutatott. A magyar sajnos nem: növekedési ütemünk hosszabb időtávot tekintve ugyan némileg meghaladta az európai átlagot, de gyors és érezhető utolérési élményt nem adhatott. Amiben nagy segítségünkre volt a sok tízmilliárd, az a rendszerváltozáskor örökölt és időnként újratermelt külső adósságállomány leolvasztása, a devizatartalék feltöltése. Ez a rengeteg pénz a mindig túlterhelt magyar költségvetést is kisegítette, amelyből így a kormányon levők nagyvonalúbban költhettek kedvelt céljaikra.

Az uniós források és az üzleti folyamatok együttes hatására a legutóbbi néhány év makroadatai valóban kedvezőek. A rendkívüli tényezők szerencsés együtt állását azonban nem szabad kivetíteni - noha pontosan ezt teszi a kormány a most közzétett konvergencia-programjában, valamiféle politikai szándékból. A térség egésze is lendületesen nőtt ezen években, de már egy évtizedet tekintve figyelemre méltóan nagy a növekedési ütemek szóródása. Azért is érdekes ez, mert az EU-forrásokhoz való hozzáférésnek hasonlóak a feltételei és körülményei; vannak ugyanakkor országonkénti eltérések az agrárszektor arányát, a gazdasági fejlettségi viszonyokat, az EU-támogatási rendszer adminisztratív szervezetét és a támogatási politika hangsúlyait tekintve.

És meglehetősen nagyok a különbségek az EU-támogatás felhasználásának jogszerűségét és hatékonyságát, vagy általánosabban fogalmazva: a közpénzekkel való gazdálkodás normáit tekintve is. A korrupciós felmérések, integritás-vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy hazánk az EU tagállamai között a rangsor végén található továbbra is, miközben korábban nálunk korruptabbnak mért országok (Lengyelország, Szlovákia, Csehország) nagyot javultak, és jóval elénk kerültek; egyértelműen csak Görögország és Bulgária áll mögöttünk az uniós tagállamok között.

A korrupció nem csak az uniós pénzek felhasználására, hanem minden közpénzre kiterjedhet, de az EU-források különösen ki vannak téve ennek a veszélynek. Az etikai vonatkozásokon túl látni kell, hogy az értelmetlen projektekbe ölt pénz, a túlárazás és egyéb ismert praktika ront a fejlesztésre, felzárkózásra szánt források hasznosulásán. Ha a gyakori visszaéléseknek híre megy, márpedig eléggé nyilvánvalók a jelenségek, akkor a nettó befizető ország közvéleménye még kevésbé hajlandó folytatni a kevésbé fejlettek szubvencionálását. Elemi érdeke lenne tehát a felzárkózást annyira igénylő, remélő magyar társadalomnak, hogy a támogatások nyújtotta történelmi lehetőséggel tisztességesen és jól éljen.

Azzal a ténnyel nehéz vitatkozni, hogy rengeteg devizatranszfer érkezett be (hullámzóan ugyan), ehhez képest mégis mérsékelt a magyar gazdasági növekedés. Csak gyors fejszámolás: miközben jó konjunkturális években négy százalékkal növekszik a gazdaság, évente beáramlik a GDP öt-hat százalékát kitevő uniós támogatás. Hozzájön még a kint dolgozó magyar vendégmunkások növekvő mértékű, már a GDP másfél százalékát meghaladó hazautalása. Persze látni kell, hogy a nemzetközi transzferek egy része folyó jövedelemmé válik: ilyen a földalapú támogatás, amely a földből élők jövedelmének felét-kétharmadát is kiteszi, és ilyen az otthonmaradottaknak küldött jövedelem-repatriálás. Ezeknél csak a növekmény tolja felfele a gazdasági növekedési mutatót.

A befolyó pénz másik fele azonban fejlesztési-beruházási célú tőketranszfer, amelynek késleltetve kínálatnövelő hatása van. Pontosabban: lehet. Ha a beruházási projekt értelmes, hatékony célt szolgál, akkor az ilyen költés megnöveli a gazdaság potenciálját. Ha viszont ráfizetéses, túl költségesen működtethető projektbe megy a pénz, akkor a támogatás az elköltés évében szépen felviszi az építőipari tevékenységet, a hazai beszerzéseket (és persze az importszámlát is), de hogy a rákövetkező években növeli-e valamelyest vagy csökkenti a nemzeti jövedelmet, az a projekt ésszerűségének, gazdaságosságának függvénye.

Fontos ezért látni a különbséget a támogatásoknak a nemzetgazdasági keresleti (jövedelmi) oldalára és a kínálati oldalára gyakorolt hatásai között. Az adott évben lehívott és elköltött uniós és egyéb forrás azonnal megnöveli az aggregált keresletet; annak egy része a hazai felhasználást élénkíti, és ezzel növeli a GDP-t, a másik része behozatalt indukál, és más gazdaságok exportján keresztül fejt ki ott növekedési hatást. Az viszont, hogy az aggregált kínálatot milyen mértékben növeli a transzfer, attól függ, hogy milyen célokra és mennyire értelmesen költik el.

Az értelmetlen költés, a versenyképtelen kapacitás létrehozása bűn a jövővel szemben. Az utókor bizonyára súlyos szavakkal fog megemlékezni azokról, akik erőforrásokat elpocsékló beruházásokkal „gazdagították” a helyi közösséget, a nemzetet – miközben a nyertes projekten valóban meggazdagodtak. Még az sem kell a nemzetgazdasági károkozáshoz, hogy az uniós pénzeket lenyúlják, túlszámlázással vagy fiktív tevékenységekkel megrövidítsék a közösséget, elég az is, ha teljesen szabályos, működőképes, ám a nemzetgazdasági profitráta alatti, vagy pláne tartósan veszteséges projektet hajtanak végre.

Ezért sem váltott ki egyértelmű egyetértést szakmai körökben a kormánynak azon – látszólag ésszerű – törekvése, hogy az uniós pénzeket minél korábban lekösse, az elvileg elérhető keretösszeget korán odaítélje: ezzel ugyan támogatja a keresleti oldalt, hiszen minden kifizetett euró azonnal egy euró bevétellé alakul valakinél, ám a szükségesnél korábban kigondolt, jóváhagyott majd megvalósított projekt egy korábbi technológiai-üzleti állapot tartósít. A kampányszerűen előrehozott döntések nyomán elfogyhat a pénz a néhány évvel későbbi, az akkori piaci viszonyokra kalibrált fejlesztési tervek elől. Ha korábban az volt az uniós pénzek hazai felhasználásával kapcsolatos legfőbb szakmai kritika, hogy a modernizációra szánt pénzeket „betonba öntik”, most ehhez a kétes versenyképességű, közepes hatékonyságú projektekre való pazarlás társul. A magyar munkatermelékenység ismert elakadása, a visegrádiakhoz viszonyított korábbi termelékenységi előnyünk megszűnése több tényezőnek tudható be, de az uniós pénzek gyenge hatásfokú felhasználása is ezek között van.

Idáig érve az olvasó felkiálthat, hogyha ezek ennyire jól látható összefüggések, akkor a szakmai közösség miért nem állt a sarkára, nemzeti vitát provokálva ki az egyszeri, meg nem ismétlődő külső pénztámogatás értelmes felhasználása ügyében. És jogos is lenne egy ilyen felkiáltás, noha voltak és ma is vannak kritikus hangok. De azon túlmenően, hogy a 2007 utáni évek pénzbőségében sokféle célra jutott forrás, és ezek között bizonyosan sok hasznos és előrevivő projekt is volt, lehetett egy általánosabb oka is annak, hogy a szakmai figyelem sokkal inkább a támogatások mennyiségére, mintsem a felhasználás célszerűségére irányult. Ez a makrogazdasági ok pedig a tényleges magyar kibocsátásnak a  lehetséges szinttől való nagy és elhúzódó elmaradása; az tehát, amit output-résnek neveznek.

A 2008 végi gyors termelésvisszaesés és a 2010-től kibontakozó törékeny helyreállítási ciklus során évekig fennállt a negatív output-rés, emiatt viszont minden, ami a lefojtott, a potenciális kibocsátási képességtől elmaradó magyar gazdaságban erősítette a keresleti oldalt, makrogazdasági értelemben akkor is hasznos volt, ha a projektek üzleti megtérülési mércén mérve nem sziporkáztak. Az EU-s pénzek egyfajta keynesiánus keresletélénkítésként hatottak olyan időszakban, amikor a költségvetési politika nem volt képes anticiklikus szerepet betölteni, tekintettel a megelőző évekből örökölt nagy állami eladósodottságra. Maradt még a monetáris politika, amely ugyan mindent megtett a gazdasági növekedés támogatására, a hitelkereslet élénkítésére, de az igazán nagy keresletnövelő tételt az uniós források beáramlása jelentette.

A makrokép azonban mostanra megváltozott. Minden számítás szerint a korábbi negatív output-rés bezárult, sőt a magyar gazdaság egy vagy két éve (számítási módszertől függő módon és mértékben) immár a potenciális növekedési képességén felül teljesít: az output-rés pozitív. Másképpen szólva: egyszerűen nincsen benne a gazdaságunkban az éves négy százalék feletti fenntartható növekedési ütem, sem munkaerő-, sem tőkeoldalról, sem intézményi és technológiai vonatkozásokban.

Ha most erőltetik a külső transzferek lehívását vagy egyéb ( monetáris politikai vagy fiskális) eszközökkel szándékoznak élénkíteni, az így teremtett többletkereslet mind több ponton ütközik kínálati korlátokba és szerkezeti merevségekbe. Ennek jelei nagyon is látszanak: a V4 térségben nálunk a legégetőbb a munkaerőhiány, miközben a munkatermelékenységünk alacsony szintű, mérséklődik a korábbi exporttöbblet, európai élre tör a fogyasztói és termelői áraink növekedése.

Ha valamikor, most igazán fontos lenne, hogy a konvergenciára szánt uniós alapokat a legésszerűbben használja fel a magyar gazdaság. Ha mérséklődik a távlatilag tervezhető külső támogatás mértéke, mind lényegesebb, hogy a megmaradó források allokációja javuljon, az ésszerűségi szűrő sokkal kritikusabb legyen. Amikor a populista, nacionalista erők a fejlett európai országokban is hangosabbak a korábbinál, nagyon bölcs lenne a nettó támogatott országokban meggyőzően, elkötelezetten szembeszállni a közpénzek vámszedőivel. Ez egyébként is a mindenkori nemzeti érdek, most azonban különösen kritikus szakaszba lép a nemzetgazdaság belső és külső okok miatt. Egyszerűen nem megy el az, amiről a közvélekedés azt gondolta, hogy még belefér. Lesz-e e téren határozott fordulat? Nem tudni. Környező országok példája mutatja, hogy nem lehetetlen a korrupt viszonyokkal szembeni fellépés. Hitegetni semmiképp nem szabad magunkat: ha belemerevedik az ország a mostani viszonyokba, nagy árat fizet érte.

Benchmark rovatunkban eddig megjelent írások:

Példátlan kísérlet zajlik Magyarországon - a monetáris politika kettőssége

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!