Ez nem pusztán a bajban levő média érdeke, de általában véve a nyilvánosság, az állampolgárok, a demokratikus közélet elemi érdeke is. Így, egy sokszínű médiatérben meg tudnak születni azok az anyagok, tartalmak, amelyek feltárják a magyar valóság egy-egy szeletét, biztosítva az információkat minden szereplő, magánszemély vagy intézmény, cég számára, hogy megalapozott döntésekre jusson, vagy alkosson véleményt a saját magát vagy a tágabb közösség életét érintő kérdésekben.
Ahhoz, hogy megértsük, miért elengedhetetlenül szükséges az olvasók előfizetése a fentiek megvalósulásához, kicsit távolabbról kell kezdeni a magyarázatot.
Elég lesz-e a kalapozás a magyar médiaiparnak?
Az internet megjelenése előtt senki sem vonta volna kétségbe, hogy ha komoly újságot akar olvasni, azért fizetnie kell, az online média azonban a 20. század végén, a 21. század elején azzal robbant be a nyilvánosság terébe, hogy ott minden ingyenes, mindenki számára minden hozzáférhető. Amíg az online média relatív kevesek ügye volt, és nem ért fel a tévés vagy nyomtatott lapok eléréséhez, olvasottságához, addig nem sok mindenkit érdekelt az online sajtó üzleti része, illetve jellemzően tech- vagy telekom-cégek ruháztak be (lásd az origo.hu példáját: a Magyar Telekomnak érdeke fűződött ahhoz, hogy a cég által kínált internet-előfizetést megvegyék az emberek, amihez a neten fogyasztott tartalom is hozzájárult), amik egyéb szolgáltatásokból tettek szert bevételeik nagyobb részére.
A 2010-es évekre azonban drámaian megváltozott a médiapiac: egyrészt az okostelefonok egyre nagyobb térhódításával (mára már az olvasók 60-80 százaléka okostelefonról vagy tabletről fogyaszt tartalmakat), az internet-előfizetések árának csökkenésével, valamint olyan új közösségi platformok megjelenésével, mint a Facebook vagy a YouTube a fogyasztók (olvasók, nézők) elárasztották a netet. A közönség óriásira nőtt, ám a megnövekedett forgalomból származó bevételeket alapvetően két (három, ha az Amazont is ide számoljuk) tech-óriás fölözte-fölözi le: a Google és a Facebook, anélkül, hogy egy fillért is áldozniuk kellene a tartalomelőállításra. Ezt megteszik helyettük az egyre kevesebb bevételből gazdálkodni kényszerülő kiadók, valamint maguk fogyasztók, akik feltöltik képeiket, zenéiket, egyszemélyes műsoraikat, szövegeiket az internetre vagy valamelyik közösségi platformra.
Olyan dolgot kellene szabályozni Magyarországnak, ami még senkinek sem sikerült
A két mamut olyan elérést képes biztosítani a hirdetők számára, amellyel egyetlen – sem hazai, sem külföldi - kiadó, lap vagy tévé sem versenyezhet, ráadásul olyan áron képes ezt megtenni, olyan rugalmas célzással, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ezzel pedig megnyitotta sok kisvállalkozás számára a lehetőséget az olcsó hirdetésekre. Ez azt is jelenti, hogy olyan - senki által nem ellenőrzött - adatbázissal rendelkeznek, amely példa nélküli. Ennek jelentőségét csak az utóbbi években kezdték felismerni a döntéshozók, és talán maguk az olvasók is.
Az internetes média a szó szerint fillérekért kínált hirdetésekből (amelyek az olvasók jelentős részét joggal idegesítik) egyre kevésbé tud megélni, viszont azért hogy valamennyire lépést tudjon tartani a két óriás által biztosított óriási eléréssel, egyre inkább kattintásvadász hírekkel és címekkel operál, hogy bevonzza a látogatókat, ami persze a minőségi tartalomgyártás rovására megy. (Ráadásul az olvasók nagyjából 15-20 százaléka reklámblokkolót - a fiatalabbak jóval nagyobb arányban, míg az idősek jóval kisebb arányban - használ, vagyis az oldalletöltésekből származó bevételek ennyivel kisebbek, mint lehetnének.) Szinte minden országban a világon a két legnépszerűbb oldal, amit a legtöbben használnak, a Google és a Facebook - nem feledkezve el a hozzájuk kapcsolódó egyéb oldalakról, platformokról, mint az Instagram vagy a YouTube. A külföldi szereplők az Magyar Reklámszövetség adatai szerint a magyar online médiapiac bevételeinek 57 százalékát viszik el, de lehet, hogy még ez is egy alulbecsült arány.
A minőségi tartalmak előállítása ugyanis sok időbe telik (utána járni, több forrásból tájékozódni, információkat begyűjteni, többekkel beszélni, majd mindezt megírni), és jó újságírók kellenek hozzá. Ez pedig pénzbe kerül, sok pénzbe.
Ezzel a problémával a világon mindenhol küzd az internetes média (a nyomtatott sajtó pedig azzal, hogy elhagyják az olvasók az internetért), és nem véletlen, hogy mára már mindenhol egyre inkább az előfizetés válik a minőségi média üzleti modelljévé, ám a magyar piacnak van még pár sajátos vonása. Kezdjük azzal, hogy a weboldalakon látható hirdetések (bannerek) ára tényleg fillérekben mérhető. Ezzel érthetővé válik, hogy miért kell (és valóban kell) minél több hirdetést bezsúfolni egy oldalra, és miért kell a lehető legtöbb oldalletöltést generálni egy lapnak. A reklámpiac egyik legnagyobb szereplője az állam, a listaáron számolt reklámköltései a 2007-2010-es időszak 95 milliárd forintja után 2015-18 között már 270 milliárdra rúgtak. Ezt a pénzt egyre növekvő mértékben osztja el csatornáin a számára kedves médiumok között. A Mérték Médiaműhely adatai szerint 2018-ban már 40 százalék volt azon médiumok aránya, ahol a hirdetési bevételek legalább egyharmada állami forrásból érkezett.
A hazai médiapiacot tehát kontroll alatt tartja a kormány és a hozzá hű tulajdonosok, a piac nagyobbik és évről évre növekvő részét meg úgyis elviszik a külföldi szereplők, a Facebook-Google páros. Ehhez adódik a koronavírus-járvány okozta piaci összeomlás, amely alapvetőn a piacról élő független sajtót érinti - külföldon is.
A független (nem az uralkodó vagy ellenzéki politikai erőhöz becsatornázott, tartalmaikat saját szakmai sztenderdjeik - és nem mások érdekei - szerint író) kiadók, lapok számára így a piacról szerzett hirdetési bevételek egyre kisebb tortája elérhető, amelyért folyamatosan mennyiségi célokat kell követniük: növelni olvasók számát, de főleg növelni oldalletöltéseik számát. Ez egy rossz kör a minőségi tartalmak előállítására nézvést, amihez az is hozzájárul, hogy minőséget látható mennyiségben csak megfelelően nagy szerkesztőségekkel lehet produkálni. Bármennyire is kiváló mondjuk a Direkt36 vagy az Átlátszó oknyomozó munkája
(vagy vagyunk mi az Mfornál és a Privátbankárnál büszkék arra a munkára, amit naponta végzünk, aminek eredményeképp 2020 júniusában Csabai Károly kollégánk cikke lett az egyik kiemelt a Minőségi Újságírás Díj eredményhirdetésén),
mivel csekély létszámmal dolgoznak, így kevés tartalmat tudnak előállítani is. Olyan, nagy létszámú szerkesztőség kevés van Magyarországon, amely egyszerre lenne képes minőségi hírszolgáltatást és nagy mennyiségű minőségi tartalmat előállítani. Ezen kevés szerkesztőség egyike volt az index is. A kisebb szereplők számára az együttműködés, az összeolvadás lenne járható, piacilag fenntartható út, hogy kialakuljon az a megfelelő üzemméret, ami olyan mennyiségű minőségi tartalmat állít elő, amely már képes fenntartható gazdasági modellt kialakítani.
A fentiekből következően ez a modell pedig nem tud más lenni, mint az előfizetés, hiszen ebben az esetben az olvasó és a lap, valamint újságírói között nincs egyetlen közvetítő sem, aki el tudná téríteni a bevételeket. A sok szereplőnek (hirdetőnek, politikának, közvetítőknek) való kiszolgáltatottság megszűnik, és (újra) létrejön az a létfontosságú kapcsolat, ami az olvasókat egy adott laphoz köti: nekik írjuk az újságot.
A nagyságrendeket érzékeltetendő, 5-10 ezer előfizető képes annyi bevételt termelni, mint havi egymillió olvasó, aki a hirdetéseket kapja az ingyenes tartalomfogyasztásáért. Az index.hu elmúlt kétévi mérlegét tekintve mintegy havi 100 millió forintos költségből fenntartható a lap, ami azt jelenti, hogy 50 ezer előfizetővel szinte mindenféle hirdetési bevétel nélkül is működtethető lenne - lett volna - a lap. Az index.hu idei átlagos napi látogatószáma 1,144 millió volt, több mint kétszázezerrel több mint a második legtöbb olvasót vonzó 24.hu. (Az adatokat bárki ellenőrizheti a Digitális Közönségmérő Tanács oldalán.)
A független média – köztük lapunk – számára csak a minőség felé vezet kiút, az olvasók pénztárcájához, bankkártyáihoz minőségi tartalomszolgáltatással lehet hozzáférni, bizalmukat elnyerni, ezt kell tehát kínálni a közönségnek.
Az olvasóknak viszont fel kell ismerni, hogy amennyiben szeretnének sokszínű nyilvánosságot, hiteles információkat, tényeket, árnyalt megközelítéseket, elemzéseket, akkor ezért áldozniuk kell a saját pénzükből erre. Ha nem teszik, maradnak a silány, megbízhatatlan vagy elfogult hírek, információk, amelyek ellehetetlenítik a közös ügyeink értelmes és megalapozott megvitatását, a nyilvánosság egészséges működését, és így a demokrácia minőségének további romlása garantálható.
Az újságírás egy ökoszisztéma része, ahol a különböző szerkesztőségek egyben műhelyek is, különböző fókusszal, értékrenddel, de azonos szakmai sztenderdekkel (a tények ellenőrzése, a tények és a vélemények szétválasztása, minden releváns fél meghallgatása, egyenlő mérce alkalmazása), és ezek a műhelyek állnak elő különböző sztorikkal, amiket egy másik szerkesztőség tovább visz, vagy világít meg más oldalról. Így járul hozzá a független minőségi sajtó a Magyarországon és a világban zajló történések feltáráshoz, megértéséhez, értelmezéséhez és ezért fontos, hogy a független sajtó sokszínű legyen, hogy ne csak egyféle értelmezési keret létezzen az olvasók számára. (Ezt egyébként láthatóan pontosan tudja a hatalom is, mert módszeres alapossággal veszi célba és teszi tönkre vagy szünteti meg azokat a műhelyeket, amelyek képesek folyamatosan szállítani a számára kényelmetlen információkat. Így nem engedélyezték teljes termékportfolióval az Axel Springer és a Ringier a régióban mindenhol végbement fúzióját, vették célba először az RTL Klubot, majd kebelezték be a TV2-t, vették át az origót, zárták be a Népszabadságot, herélték ki a Figyelőt, nem adtak engedélyt az RTL Klub és a Centrál Média online divízióinak fúziójára, állították vissza a Magyar Nemzetet és a HírTv-t, s most az indexet. Ezek mindegyike nagy szerkesztőség volt, ahol képesek voltak nagy hatású, a teljes nyilvánosságot tematizáló hírek, információk, sztorik rendszeres publikálására.)
Ráadásul az előfizetői modell már a magyar piacon sem új, több oldal is bevezette a saját előfizetői csomagjait, változó eredménnyel, a hvg360-nak például 15 ezer előfizetője van. Az olvasók alapvetően minőséget várnak el a pénzükért, valamiféle exkluzivitást, könnyű és egyszerű fizetési metódust, ám ahhoz, hogy egy lap előfizetőkből tudjon megélni, láthatónak is kell lennie, azaz elegendő számú olvasóhoz kell eljutnia, amit pedig nagyrészt elegendő számú minőségi tartalommal tud megtenni. Ha egy lap havonta csak pár jó minőségű cikket készít, akkor nem tud elérni megfelelő számú olvasót. Ahhoz viszont, hogy elég sok jó cikk szülessen, megfelelő létszámú szerkesztőség kell. Ez egy országos és általános tematikájú lap esetén 30+ fő - ezt lőtte be annak idején az index egy korábbi főszerkesztője, Dudás Gergely is. Ekkora vagy ennél nagyobb szerkesztőséggel Magyarországon a független médiában jelenleg csak az index.hu, a 24.hu, a HVG és a Népszava rendelkezik. A híreket nézve már csak hárman maradnak - ki tudja meddig, ahogy figyeljük a 24.hu-t is tulajdonló Central Media tualjdonosa, Varga Zoltán elleni lejárató-kampány híreit..
A többiek – így lapcsaládunk is – pedig versenyt futnak az idővel az olvasók kegyeiért, hogy megszűnjön kiszolgáltatottságuk.
Szeretnénk újra felhívni olvasóink figyelmét, hogy szerkesztőségünket is lehet támogatni ide vagy a cikk alatti sárga dobozra kattintva, és szükségünk is van a támogatásukra, hogy a minőségi munkát tovább folytassuk, a lap színvonalát tovább emeljük.
