Bevallom, mielőtt klaviatúrát ragadtam, hogy megírjam ezeket a sorokat, déjà vu érzésem volt. Kínosan ugyanúgy éreztem magam, mint, amikor július elején megírtam az egyik jegyzetemet a hét történéseiről. Annyi minden volt, hogy a bőség kellemetlen zavara elbizonytalanított és folyamatosan felül kellett bírálnom a döntéseimet a témákról.
Ezen a héten sincs ez másként. És mindjárt meg is érti a kedves olvasó, miért használtam az imént a kínos és kellemetlen jelzőket. Szerintem talán nem túlzó, ha a történelmi jelzőt használom a mögöttünk álló hétköznapokra. A hét elején Pintér Sándor miniszter egyfajta gumicsontként aláírta az abortusz szigorítását, megpróbálva ezzel tematizálni közvéleményt. Arra már szerintem ott fent a Karmelitában is rájöhettek, hogy a nők szerepével, gyerekvállalással kapcsolatos döntések, kinyilatkoztatások rendre nagy visszhangot keltenek - ami rendben is van. Mármint, hogy nem marad szó nélkül az, hogy mit tesznek vagy épp mit gondolnak a honatyák a nők feladatairól. Bár nekem is megvan a magam véleménye a kérdésben, hosszan ezt nem fejtegetném, remek jegyzetet írt a témáról kolléganőnk, Kollár Dóra.
Mindenesetre egész átlátszó a rendelet időzítése. Hiszen tényleg a nehéz helyzetbe került nők vegzálása és büntetése lenne a legfontosabb hazánk életében? Ennél égetőbb kérdés már nincs, minden rendben, ugye?! Szóval a terv feltehetően az lett volna, hogy ez a "népharag", majd piszlicsáré üggyé minősíti azt, ami szerdán elhangzik az Európai Parlamentben, ha meg csütörtökön valami kicsit kellemetlen történik a szavazáson, azt is elsodorja az abortusz miatti felháborodás. Azzal azonban valószínűleg nem számolt a kormány, hogy elsöprő többséggel és kemény mondatok elhangzása után fogják elfogadni a jogállamisági jelentést, kimondva, hogy
Magyarország már nem demokrácia, hanem választási autokrácia hibrid rezsimje lett az ország. Pont. Ez le van írva. És nem egy fiókban porosodó papírfecnin dühből megfogalmazva, hanem egy hivatalos dokumentumon, mellyel egy olyan közösség értett egyet döntő többségében, ahova elvileg tartozunk.
Történelmi dolog ez, hiszen nemcsak hazánkról, de egyetlen más tagállamról sem fogalmaztak meg soha ilyen súlyos kritikát. A szavazati arányról ne is beszéljük: 74 százalék volt az igenek aránya. Ugyan Orbán Viktor ma Szerbiában azon élcelődött, hogy a brüsszeli baloldal áskálódásának eredménye ez, és kínjukban már olyan kifejezéseket találnak ki, amiket ő már nem is ért. Kacagni lehetne ezen, csak nincs kedvem.
De akkor felvilágosítok én, és nagyon egyszerűen fogok fogalmazni: vannak még ugye választások, de ez már nem demokrácia, mivel a választásoknak már kevés szerepe van abban, hogy ki jut majd hatalomra. Köszönhetően a Fidesz által létrehozott rendszernek, 2014 óta nem lehet őket leváltani. Hát ennyi. Nem bonyolult.
És ha rajtuk múlik, 2060-ig nem is fogja őket senki sem leváltani, hiszen épp cikkírás közben futottam bele Orbán Viktor kötcsei beszédének tartalmi összefoglalójába. Ennek lényege három pontban foglalható össze:
- nevelik az utánpótlást, akik 2030 után el tudják vezetni az országot, így 2060-ig tervez Orbán Viktor, ez esetben a Fidesz,
- a Nemzeti után kialakítanák a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét (ismerve a NER-t, bele sem merek gondolni, milyen lenne a NER 2.0)
- világégés, összeomlás, széthullik az eurózóna, az unió, Ukrajna is szétdarabolódik, kell-e nekünk még az EU.
A borúlátás végén ő azért tudott valami "jó hírt" is mondani: mivel fontos a demográfiai fordulat, két héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be. Kérdezem én: mégis miből? A szinte kiüresedett, uniós pénzek nélkül kongó államkasszában hol van még néhány 10-100 milliárd forint? Úgy, hogy emberek, családok százezrei, ha nem milliói rettegnek a téli fűtési szezontól és az elszállt áraktól. Úgy, hogy a pedagógus szakma a falig elmegy a jogos béremelésének kiharcolásáért.
Nyilván, velem együtt jónéhányan meg tudnák válaszolni a kérdést, hogy hol van még ennyi pénz, de azok egyesek (sokak) szerint jogos és indokolt költség: például a Vodafone megvásárlása több mint 300 milliárd forintért.
No, ezen kis kitérő után visszakanyarodnék az eredeti gondolatmenetemhez, amit ott hagytam abba, hogy
Orbán Viktor a Kossuth Rádió helyett ma inkább Szerbiába ment egy kitüntetést átvenni. Ezzel is megerősítve - vagy inkább egyfajta jelzésként a Nyugat és Kelet felé -, hogy ő - történjen bármi (elfogadott jogállamisági jelentés) - továbbra is a Moszkva-Belgrád vonalon mozog?
Egyébként ez a rádiós interjú is megér egy mondatot: az elszálló árak idején, tömeges csődök és a válság küszöbén Magyarország minisztere sem a nyaralása előtt, sem utána hetekig nem érzi úgy, hogy meg kellene szólalnia a nagy nyilvánosság előtt is. Egészen pontosan 49 napja nem adott interjút a rádiónak. No nem mintha olyan kemény kérdéseket kapna az interjú során, sokkal inkább, mert eddig úgy tűnt, az a 3 millió Fidesz szavazó a legfontosabb neki, a többiek nem igazán érdeklik. Ennyien biztosítani tudják ugyanis az újraválasztását. Pedig ez a 3 millió szavazó is brutális összegű számlákat fog kapni és sokakat közülük a létbizonytalanság fenyeget és lehet a bizonytalanság közepette jól jönne nekik néhány megnyugtató szó közvetlenül a miniszterelnöktől.
Szóval Szerbia. A viccesnek szánt élcelődése mellett mondott még valamit, ami nekem egyből szemet szúrt, idézem a 444 beszámolójából:
"A magyar miniszterelnök szerint szankciót az erős szokott kivetni a gyengébbel szemben, most viszont egy energetikai törpe (EU) szorongatna egy energetikai óriást. „Teljesen szokatlan a történelemben, nem is szokott jóra vezetni” - közölte Orbán."
Na most. Ha saját bevallása szerint nem szokott az ilyen jóra vezetni, akkor miért csinálja ezt ő saját maga? Egyszerűen megfogalmazva az idézet Dávid és Góliát csatájára emlékeztet, amivel maga Orbán Viktor is előszeretettel és több alkalommal is példálózott. Említek párat:
- 2021. októberében azt mondta: Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha Góliát elkerül
- szintén 2021 októberében: Dávidokként állunk a brüsszeli Góliáttal szemben
- 2022. augusztusában: Magyarország egy régi, büszke, de Dávid-nagyságú nemzet, mely egyedül áll a Globális Woke Góliáttal szemben.
Tudom, "merjünk nagyok lenni". De ha mi merjünk, akkor miért ne merhetne egy nálunk sokkal nagyobb és erősebb közösség, melynek mi is ugyanúgy a tagjai vagyunk? Vagy ha az az igaz, amit most mondott, hogy ezek a csaták nem vezetnek jóra, akkor miért kardoskodik Orbán Brüsszellel kockára téve a jövőt és eurómilliárdokat a válság küszöbén? Lehet az orosz medve barátságára apellálva "mer nagynak lenni", csak tartok tőle, hogy valójában a legkönnyebben feláldozható törpék vagyunk az orosz óriásnak. Ezt pedig Orbán Viktor nem látja, csak azt, hogy a katásokkal, a tanárokkal, az orvosokkal, a médiával és egyáltalán mindenkivel a NER-en és az apa-anya-gyerek(ek) háztartásokon kívül esőkkel szemben ő az óriás.
