A banki nyitvatartási időn túli ügyintézés lehetősége régóta foglalkoztatta az embereket. Az amerikai feltaláló és ötletgyáros, Luther George Simjian az 1950-es években vette a fejébe, hogy pénztáros automatát alkot, 1960. június 30-án benyújtott szabadalmára 1963. február 26-án kapott oltalmat. A befizetésre a nap minden szakában alkalmas Bankograph kísérleti példányait a Citibank elődje helyezte üzembe New Yorkban, de fél év múlva érdeklődés hiányában leszerelték őket. A masina belsejében egy mikrofilmes kamera felvételt készített minden befizetésről, ezt kapták meg bizonylatként az ügyfelek, akiknek többsége az alvilág köreiből került ki, mert főként prostituáltak és szerencsejátékosok élvezték az inkognitó nyújtotta előnyöket. Az emberek idővel megbarátkoztak az önkiszolgálás gondolatával és a modern technika eszközeivel is, ezért egyre többen kezdtek dolgozni a bankautomata kifejlesztésén. Az elsőség kérdése vitatott, de feltalálóként a brit John Sheperd-Barron (1925-2010) vonult be a technikatörténetbe.
A jeles férfiú lelkesedésében nem védette le találmányát, és az anyagi haszon helyett a dicsőséggel és a 2005-ben neki ítélt Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatával (OBE) kellett megelégednie. A bankjegy- és okiratnyomtatásra szakosodott De La Rue vállalatnál dolgozó Sheperd-Barron egy nap késve érkezett bankjához, és nem sikerült pénzt felvennie. Még este, a fürdőkádban is bosszankodott, amikor eszébe jutott a megoldás: ha az automaták csokoládét meg üdítőt képesek kiadni, miért ne lehetne belőlük bankjegyeket is felvenni? Az ötlet megvalósításán hamarosan egy csapat kezdett dolgozni, és megszületett a DACS (De La Rue Automatic Cash System) automata, amelyre azonnal szerződést kötött a Barclays Bank.
A világ első bankjegy-automatáját 1967. június 27-én Észak-Londonban, a Barclays enfieldi fiókja előtt helyezték üzembe, az első tranzakciót Reg Varney komikus, A buszon című filmvígjáték-sorozat későbbi sztárja indította el. Az automata csekkel működött, és alkalmanként csupán 10 fontot adott ki, de akkoriban ebből még egy görbe hétvégére is futotta. A DACS inkább az árusító automatákhoz hasonlított: nem volt online kapcsolata a bankkal, és csak csereügyletet bonyolított, a csekk bedobására kiadta a pénzt. A bankpénztáros által kiállított utalványt a gépi olvashatóság és a biztonság érdekében C14-es radiokarbon (enyhén radioaktív) csíkkal jelölték meg, majd a számla tulajdonosának az emberi beavatkozás nélküli azonosítást lehetővé tevő PIN-kódot is be kellett ütnie. A PIN (Personal Identification Number - személyi azonosító szám) kifejlesztése James Goodfellow skót mérnök nevéhez fűződik, aki 2006-ban kapta meg az OBE kitüntetést. Sheperd-Barron - katonai azonosítója mintájára - eredetileg hatjegyű PIN-számra gondolt, de feleségének hála, akinek emlékezete csak négy számjegyig terjedt, ez utóbbi vált általánossá. Egyesekben az is felvetődött, hogy a radiokarbon csík egészségkárosodást okozhat, őket azzal nyugtatták meg, hogy 136 ezer darab ilyen papírt kellene ahhoz megenni, hogy érezhető hatása legyen.
A brit találmányt az Egyesült Államokban mérsékelt lelkesedéssel fogadták. Ott a Docutel cég Donald Wetzel vezetésével kifejlesztett, már mágnesesen kódolt bankkártyával működő automatája aratott sikert. Az 1969-ben New Yorkban üzembe helyezett Docutellert a Chemical Bank így reklámozta: "Szeptember 2-án 9 órakor bankunk kinyit, és nem zár be többet." A Docutel 1971-ben mutatta be Total Tellerét, az első mai értelemben vett, többféle műveletre is alkalmas ATM-et. Európai testvérét, egy IBM 2984 típusú gépet 1972-ben az angliai Essexben helyezte üzembe a Lloyds bank Cashpoint néven. A Citibank 1977-ben nem kis kockázatot vállalva 100 millió dollárért állított fel ATM-eket New Yorkban, de a befektetés gyorsan megtérült. A következő év elején hatalmas hóvihar csapott le a városra, a bankok napokig nem tudtak kinyitni, az automaták forgalma ugrásszerűen megnőtt. A bank rögvest kampányt is indított The Citi never sleeps mottóval.
A hálózati kapcsolatok kiépítésével a bankautomata-gyártás rohamosan fejlődő iparággá vált, a piacon amerikai óriáscégek (IBM, Diebold és az NCR) vették át az uralmat. A mai gépek túlnyomó többsége Microsoft Windows operációs rendszerrel működik, "vonzó" tartalmuk miatt igen komoly fizikai és informatikai védelemmel vannak ellátva.
Az ATM-ek számát jelenleg 3 millió körülire becsülik, átlagosan 3 ezer emberre jut egy. A legtöbb az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában és Japánban, a legkevesebb a Közel-Keleten és Afrikában van, ATM-sűrűség terén Makaó az abszolút csúcstartó, ahol hozzávetőleg négyszáz felnőttre jut egy. A legmagasabban a pakisztáni, 4693 méteres Khunjerab-hágón működik ATM-készülék, amely mínusz 40 Celsius fokban is üzemképes. A legészakibb ATM a norvég Spitzbergákon, a legdélibb az antarktiszi McMurdo kutatóállomáson található. A Guinness Rekordok Könyvében is szereplő két automatát közvetlenül egymás mellé telepítette a Wells Fargo Bank, de csak az egyik működik, a másikból az esetleg elromló alkatrészeket pótolják. Az amerikai dollárt kiadó gépek kétévente esnek át karbantartáson, amit az NCR cég technikusa végez. Ma már az óceánjáró luxushajókon, sőt az amerikai haditengerészet egyes hajóin is elérhető a szolgáltatás.
A világot megváltoztató első bankautomata helyét Enfieldben tábla jelzi.
MTI
