7p

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Vagyis: Magyarország nem fizetissimus. Jegyzet.

Aki emlékszik még az iskolai történelemórák valamelyikén felidézett eseményre (kettőt is kapcsol a történelmi emlékezet a szállóigévé vált mondáshoz), annak nem újdonság. Ugocsa non coronat. A korábbi 1527-hez köthető, amikor a mohácsi vész után II. Lajos halálát követően új királyt kellett (volna) választani. A választék Habsburg Ferdinánd és Szapolyai (Zápolya) János volt. Ferdinánd megválasztását nehezítette az 1505-ös rákosmenti országgyűlés határozata, amely az akkor trónon levő Jagelló II. Ulászló király életében azt a döntést hozta, hogy: soha többé idegen királyt. Ulászló apai ágon Jagelló, anyai ágon Habsburg volt és e hazafias döntés után még 11 évig uralkodott. De mert tudta, milyen országban uralkodik (legalábbis a helyi politikában döntő szavú főnemesek gondolkodásával volt tisztában), ezért Lajos fiát már 3 éves korában megkoronáztatta. A szépreményű ifjú azonban az 1526-os mohácsi csata után (máig vitatott körülmények közt) meghalt és a rákövetkező évben jöhetett a királyválasztás.

Az iskolai történelemkönyvek azt is tudják (már, amelyik): a két nemesi párt (hogy is mondjuk manapság?) megoldotta okosba’. A fent említett kínálatból mindkettőt megválasztotta. Nos, ez még nem lenne hungarikum, hiszen, ha az európai történelmet nézzük, nemcsak uralkodók, de pápák is voltak számosan, kettesével (pápák és ellenpápák).  

Még az sem hungarikum, hogy a két pártra szakadt ország – mármint a nemesség, hiszen a köznép (ne adj isten a jobbágyág, főként a Dózsa vezette lázadást követően) véleménye, akarata, nemhogy a levesbe ment, de inkább abba a mocsárba, amely a jólnevelt utókortól a „Csele patak” nevet kapta. Legfeljebb a „lássuk, uramisten” szindróma halvány visszfényét láthatjuk történelmi távlatból. A valódi hungarikum inkább az lehetne, hogy mindezek után sem a magyar nép, sem a magyar nyelv nem tűnt el, nem szívódott fel.    

Kinek áll a zászló? Fotó: Depositphotos
Kinek áll a zászló? Fotó: Depositphotos

Még mielőtt azonban a másik történelmi helyzetet felelevenítenénk, nézzük meg, mi is az az Ugocsa. Nos, amíg létezett – körülbelül az ezerháromszázas évek közepétől 1920-ig (Trianon!) – vármegye volt. Mégpedig az összes közül a legkisebb: a mai Budapest területének alig több mint a duplája. Így aztán érthető: miért olyan maradandó történeti emlékezetünk számára, hogy pont ők nem járulnak hozzá egy koronázáshoz. Pontosabban kettőhöz.           

A másik ilyen esemény, amelyhez kötődik a híres-nevezetes szólásmondás, közel kétszáz évvel később volt. Amikor III. Károly magyar király el akarta ismertetni a tekintetes magyar karokkal és rendekkel, hogy ha nem lesz fiúörököse, akkor valamelyik lánya lehessen a magyar uralkodó. Pedig akkor Mária Terézia még meg sem született. Nagy volt az ellenállás, nem csak Ugocsáé. Még mit nem! Hogy rajtunk egy nő uralkodjon! 

Végül aztán 1741-ben, amikor apja halála után az ifjú királynő odaállt szeretett magyar fő- és köznemesei elé, akkor Ugocsa a többiekkel együtt szavalta: Vitam et sanguinem pro rege nostro!  Vagyis, hogy: életünket és vérünket a királyért (apja ugyanis fiúsította). A hagyomány szerint azonban csendben azt is hozzátették, hogy: „De zabunkat nem!” Ez utóbbit ugyan a korabeli jegyzőkönyvek nem erősítik meg, mint ahogy azt sem, hogy a csendben elmormogott kiegészítést csak Ugocsa küldöttei hangoztatták a pozsonyi országgyűlésen, vagy velük együtt mások is. Mindenesetre cserébe kaptak néhány könnyítést, például örökös adómentességet. Ez végül is így ment, mióta világ a világ: kapsz valamit, cserébe te is adsz nekem. Ma is ez az ábra és aki ezt nem fogadja el, az annyit is ér (el). Vagy hogy mondják ezt újmagyarul.

Angol és skót utazók, akik az 1500-as évektől kezdődően bejárták Európát, időnként elvetődtek Magyarországra is. Sokféle érdekességet figyeltek meg és jegyeztek fel. Például, hogy a magyar nyelvet senki sem érti a magyarokon kívül, de igen erős, energikus és férfias csengésű; hanglejtése társalgásban szomorkás, de „ha szónoki szenvedély hevíti, nincs még egy nyelv, mely hasonló ércességgel zengene”. Pedig Kossuth Lajost nem hallhatták. Visszatérően ilyen és hasonló megállapítások olvashatók az egy-két évszázad különbséggel hozzánk látogató legkülönbözőbb brit szerzőknél. Ám nemcsak nyelvünk keltette fel az érdeklődésüket, hanem a jellegzetes nemzeti sajátosságaink is. Például ámulnak-bámulnak a csikósok lovas bemutatóin, szilajságukon, ügyességükön.  

Ezek az utazók, noha nem beszélték a nyelvünket, mégis meglehetős pontossággal vették észre és jegyezték le népünk általános jellemzőit: a vakmerőséget, a melankóliára való hajlamot, a vendégszeretetet és a büszkeséget. Elismerés, valamint kritika is van ezekben a megállapításokban, ami azért figyelemre méltó, mert nem (alkalmasint elfogult és előítéletekkel terhelt) közvetlen szomszédaink közül valók voltak, hanem távoli, más kultúrájú, szerencsésebb történelmű nép fiai-lányai. 

Nézzünk egy rövid felsorolást abból a csokorból, amelyet a magyarok viselkedésére, jellemzésére fogtak össze. Eszerint a magyar ember vakmerő, harcias és udvarias; temperamentuma melankolikus, szereti az állatokat, és erős hajlamot mutat a nemtörődömségre; jobban szereti a puskát az ekénél és a pusztai vágtát a földművelésnél; egyetemlegesen büszke nemzetére és származásának ősiségére.

Az ilyen (esetleg több évszázados) megállapításokkal nem érdemes vitázni, legfeljebb megszívlelni, vagy legyinteni. De hogy nagyot tévedtek-e, annak megállapítására mostanában két alkalom is adódott. Mindkettő orvosi esetnek tűnik és valahogy az Ugocsa-szindróma lehetne a megfelelő szakkifejezés az esettanulmányt illetően.     

Az egyik azon alapszik, hogy Magyarországnak csak jogai vannak, kötelességei (és kötelezettségei) nincsenek. Például, hogy nekünk Brüsszelből és Brüsszeltől jár a pénz. Tetszik érteni? JÁR. Bármit csinálunk, vagy nem csinálunk: nekünk jár. Nem a szánk. A pénz. Hogy a többieknek, akik ugyanúgy, ugyanakkor, ugyanolyan körülmények közt csatlakoztak, mint mi, ugyanazt írták alá ugyanazokban a szerződésekben, amelyeket mi is elfogadtunk, aláírtunk, de nem tartjuk be, ők meg betartják, hát az az ő bajuk. Mi közünk hozzá. Mi szépek és okosak vagyunk, úgyhogy ide azt a pénzt, amíg szépen mondjuk. Különben úgy visszalövünk, hogy belesántulnak. Mondja ezt az EU (gazdaságilag) ezüstérmes Ugocsája.

De mivel úgy szép az élet, ha megharcolunk az igazunkért, ezért nyitottunk még egy frontot. Ebben a nemzetközi kocsmában egy erős emberrel összepofozkodni nem nagy kunszt: ilyet minden részeg, vagy lökött megtehet. Na de kettővel!?!? Az már döfi! Az már valódi mélyhungarikum.

Azzal a másikkal egyébként másfajta klubtagsági szerződés fog össze minket egy másik kocsmában, amelynek egyes tételeit kezdettől fogva szabotáljuk. Igaz, más klubtagok is, de ez ritkán tud erős érv lenni a mi (és csakis a mi) igazunk bizonyítására. Korábbi sunyi csibészségeink egyikének következményeképp a klubfőnök – saját biztonsága érdekében – adatszolgáltatásra kért minket. Mire fityiszt mutattunk és olyan magyarázatot adtunk, amelyet hazai körülmények közt szoktunk: nevezetesen, hogy másról szólt, mint amiről kellett volna. Az efféle rendszeresen lenyomható a hazai társadalom torkán, de valahogy ebben a másfajta kocsmában nem megy.

Az Ugocsát alkotó toldigyörgyök, háryjánosok, bolondistókok, patópálok és hasonszőrűek kemény munkával kiküzdik a teljes Ugocsát sújtó ellencsapásokat, amit minden ugocsai kénytelen-kelletlen elszenved, mégpedig sokkal jobban, mint azok, akik kitalálták és megvalósították a helyzetet.        

Nem fizetünk – üzenik az okosok, miközben bizonyára tudják, hogy mindannyian ráfizetünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!