A Nemzeti Választási Bizottság 2023 tavaszán jelentette be, hogy elfogadta a korábban hozzá benyújtott kezdeményezést, miszerint a kérelmezők szeretnék elfogadtatni és a magyarországi nemzetiségek közé felvetetni a szkíta nemzetiséget. Mivel más európai országban nem történt efféle (mi több, azokban az országokban sem, ahol a szkíták bizonyítottan hosszabb ideig voltak jelen – mondjuk birodalmi központjaikban – mint a Kárpát-medencében), ezt a tényt nyugodtan elfogadhatjuk hungarikumnak.
A kérelmezőket az sem tartotta vissza, hogy korábban ugyanez a hivatali szerv a magyarországi orosz nemzetiség elfogadtatására tett javaslatot sem fogadta el. Pedig bizonyára összeszedték azt az ezer aláírást, ami törvény szerint szükséges a folyamat elindításához, valamint, hogy az oroszok létező nép, saját, történelemmel, kultúrával, ismertséggel és elismertséggel. Na de a szkíták??? A tudomány mai állása szerint a szkíták ma már nem léteznek. Kihaltak, beolvadtak más népekbe. Valaha komoly szintet képviseltek, komoly erőt jelentettek Eurázsiában. Nézzük meg, kik is voltak.
Az időszámításunk kezdete előtti VIII-VII. századból keltezett asszír és perzsa, mezopotámiai és görög források említik őket először: akkortól, amikor elhagyják a korábbi lakhelyüket és megjelennek az írásbeliséget használó kultúrák földrajzi és kulturális horizontján. Főként a mai Irak és Irán területén létrejött, mezőgazdaságra alapozott birodalmak szenvedték meg betöréseiket. Ugyanis ezeknek a népeknek gyalogos katonákból álló hadseregeik voltak, míg a szkíták – lévén nagyállat-tenyésztő nomád pásztornép – elsajátította és a kor színvonalán kiválóan használta a lovas- és a nyíllal való harcmodort. Amire a gyalogos hadaknak nem nagyon volt ellenszerük. Később azonban eltanulták, a szkíták azonban elsőként használták a nyerget és a zablát.
A történetírás atyja, a görög Hérodotosz (i. e. 484 – i. e. 425) írt róluk először bővebben, utazásai során nyilvánvalóan többször is találkozhatott velük, írásaiban lehet fellelni azt az említést, hogy vezéreik, ha más népek vezéreivel kötöttek szövetséget, akkor egy üstbe bort öntöttek, a szövetségesek sebet ejtettek kezükön-karjukon, vérüket is belecsöpögtették, majd jól megkeverték és mindannyian ittak belőle. Ezzel pecsételték meg szövetségüket. Természetes, hogy itt gyökerezik a magyar történelemből jól ismert vérszövetség aktusa, ami nem baj. A baj ott van, hogy erre alapozzák a szkíta-magyar (vér)rokonságot is. Ugyanis az eurázsiai sztyeppék lovasnomád népei körében ez az aktus elfogadott és bevett szokás volt. Ebből következően az összes lovasnomád nép a magyarok rokona? Ami ugyancsak nem baj, hiszen a tudomány mai állása szerint a Földön ma élő nyolcmilliárd ember kivétel nélkül annak az Afrikában élt ősanyának a leszármazottja, aki mintegy 200 ezer évvel ezelőtt lett Évánkká.
Mivel a szkíták nemcsak komoly hadi sikereket értek el (akárcsak később a hunok, az avarok, valamint a mi őseink is), messze földre eljutottak és máig feltárható nyomokat hagytak maguk után. Amit a föld megőrzött annak tanúságaként magas fejlettségű nemesfém-ipart műveltek, manapság múzeumok féltett kincsei a szkíta aranytárgyak és arany ékszerek. Az már szinte tudományos közhely, hogy mindazok a sztyeppei népek, amelyek genetikailag nem voltak rokonai a legnagyobbaknak, legsikeresebbeknek (a mindenkori győzteseknek), igyekeztek úgy betagozódni a birodalmi hierarchiába, hogy magukat a vezető (győztes) néphez tartozónak sorolták. Átvették viseletét, szokásait, esetleg nyelvét is, hogy ne alávetett nép legyenek, hanem társak, vagy ugyanazok. Az alkalmankénti szövetségkötés is ezt a célt szolgálta. Így volt ez a hunoknál, az avaroknál, sőt, a legújabbi régészeti kutatások egyike feltárta, hogy a későavarok egyik elit csoportja hogyan hasonult a győztes honfoglaló magyarokhoz.
Mindazok a sztyeppei népek, amelyek komoly birodalmakat alapítottak és üzemeltettek, esetleg évszázadokig, nem erőltették, hogy a csatlakozott, vagy uralmuk alá kényszerített népek hasonlítsanak hozzájuk: amúgy is sok hasonlóság volt köztük: életmód, életvitel, gazdasági és gazdálkodási jellegzetességek. A sztyeppén, vagy az erdős sztyeppén nem lehetett másképp élni, legfeljebb a nyelvük volt különböző. Ezért az őket kívülről szemlélő történetírók, utazók, a hozzájuk küldött követek egyformának és egymáshoz hasonlónak látták őket. Például a hun birodalom összes népét hunnak látták-mondták-írták. Ezért aztán azok a tudósok, akik az abból a korból származó régészeti leletekkel foglalkoznak (régészek, történészek, archeogenetikusok) inkább úgy nyilatkoznak, hogy hun kori leletek. Hogy egy mai gondolkodású ember jól értse a helyzetet, azzal a hasonlattal igyekeztem rávilágítani a régmúlt valóságára, hogy a 70 évig létezett Szovjetunióban (inkább felülről jövő erőnek engedelmeskedve, mintsem önszántukból) létrejött a szovjetember típusa.
Ami meg a szkítákat illeti, valószínűleg az úgynevezett királyi szkíták lehettek azok, akiket valóban szkítáknak nevezhetünk, de őket és a többi, szkítának tartott népet ekkora időtávlatból különválasztani és egyenként meghatározni – ettől még messze járunk, mind anyagilag, mind pedig technikai felkészültségben.
Ha viszont, feltételezhetően a királyi szkítákhoz kötnék a kérelmezők a saját nemzetiségüket, ajánlanám becses figyelmükbe Sinclair Lewis (1885-1951) Nobel-díjas amerikai író Királyi vér című regényét, amelynek főhőse - Neil Kingsblood – apja ösztönzésére nekilát az őskeresésnek, mert hiszen ilyen névvel csakis az angol királyi család leszármazottai lehetnek. Aztán kiderül az igazság és a valóság: családjuk ősei behurcolt néger rabszolgák. Ennyit az őskeresésről.
Az viszont egyszerűen érthetetlen, hogy egyébként tanult, értelmes emberek mit szeretnének találni a magyar nép őseinek keresésekor. Nem képesek felfogni, hogy ha volt is bármiféle közünk a sumerokhoz, szkítákhoz, hunokhoz, meg akik leszármazottainak, rokonainak képzelik népünk, nemzetünk őseit, akkor csak és kizárólag azok alávetettjeiként, szolgáiként, a nekik meghódoltjaikként jöhetünk szóba? Mert akkor őket nem sumer, szkíta, hun néven ismerné a világtörténelem, hanem magyarként? Sutba vágják a nemzeti büszkeséget csak azért, hogy bizonyítsák: őseink a régi korok szovjetemberei voltak? Lelkük rajta. Meg a követőiké.
Egyébként pedig nem vagyok egészen biztos abban, hogy ez a magyarszkítaság hungarikum lenne. Ugyanis tudományos közmegegyezés szerint a Délkelet-európai szkíták csoportjába tartoznak (ezek az úgynevezett nem-királyi szkíták) a géták és a dákok. Úgyhogy jó lesz vigyázni….
