5p

Február 9-én lett 75 éves Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász, a globalizáció visszásságainak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tevékenységének bírálója, a szabadpiac mindenhatóságában és a neoliberális dogmákban hívő politikusok és közgazdászok ádáz kritikusa.

Az Indiana állambeli Gary városában született. Az amhersti főiskola után a híres Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) hallgatójaként szerzett PhD fokozatot közgazdaságtanból, majd ösztöndíjjal a Cambridge-i Egyetemen volt kutató. A legnevesebb egyetemeken (Yale, Stanford, Oxford, Princeton) oktatott, jelenleg a Columbia professzora és a The Economist's Voice című lap szerkesztője.

A keynesi közgazdaságtan híve, a stabil gazdasági teljesítmény, a foglalkoztatás, az életszínvonal meghatározó voltát és a politikai demokrácia értékeit hangsúlyozza. 2001-ben közgazdaságtani Nobel-emlékdíjat kapott - két szintén amerikai közgazdásszal, George Akerloffal és Michael Spence-szel megosztva - az érték- és pénzpiacok aszimmetrikus információs teóriájának kidolgozásáért. Az elmélet azt vizsgálja, hogy a piaci információk aszimmetrikus eloszlása miképpen befolyásolja az információcserét, azaz mi történik a piacon, ha annak egyes szereplői több információval rendelkeznek, mint a többiek. Ilyen például, ha valamely vállalat vezetőségének tagjai többet tudnak a cég jövedelmezőségi helyzetéről, mint a részvényesek vagy a hitelfelvevők jobban ismerik saját törlesztési kilátásaikat, mint a hitelnyújtók.

Joseph E. Stiglitz

Stiglitz nem csak elméleti ember, a nagypolitikában is tevékeny szerepet vállalt: 1995-től két évig a demokrata párti Bill Clinton elnök gazdasági tanácsadója volt, majd három évig a Világbank első elnökhelyettese és vezető közgazdásza. Az intézménytől azért kellett távoznia, mert 2002-ben A globalizáció és visszásságai című könyvében élesen bírálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank irányvonalát, úgy vélekedett, hogy csődbe viszik a világot.

A 2001-es Amerika-ellenes terrortámadás után azt hangsúlyozta, hogy változásra van szükség az amerikai társadalom és kormány szemléletében, az egyéni üzleti szempontoknak háttérbe kell szorulniuk a közösség érdekei mögött. Bírálta az iraki háborút is, amelyet az első olyan fegyveres konfliktusnak nevezett, amelyet a washingtoni kormány teljesen kölcsönökből, a hiány terhére fedezett, "mintha ingyen lehetne háborúzni".

Tagja volt az ENSZ globális klímaváltozással foglalkozó, 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett bizottságának, 2008-ban az ENSZ felkérésére jelentést készített a világméretű pénzügyi válság okairól és megoldási lehetőségeiről. A görögöknek nyújtott mentőcsomagról azt tartotta, hogy nemcsak Görögországot teszi tönkre, hanem az Európai Uniót is veszélybe sodorja.

A gazdasági válság szerinte nem meglepetésszerűen következett be, a bankvezetők eltitkolták a fenyegető jeleket. Meggyőződése, hogy véget ért az amerikai modell, az ellenőrzés és szabályozás nélküli kapitalizmus, elkerülhetetlen a pénzpiac szabályozása, és az Egyesült Államok megszűnik egyedüli gazdasági hatalomnak lenni. Az Obama-kormány bankmentő intézkedéseit úgy kommentálta: a kormányzat vagy a bankok zsebében van, vagy inkompetens.

Az adócsökkentést nem tartja hatékony fegyvernek a válság elleni küzdelemben, sőt a pénzköltés legkevésbé hatékony módjának nevezi, mert nem serkenti a gazdaságot: az emberek ugyanis a náluk hagyott pénz felét nem költik el, hanem félreteszik. Szerinte túlzott az aggodalom az adósság és a deficit miatt, mert ha az államok hitelfelvétellel az oktatás és a technológia területén fejlesztenek, a kamattehernél jóval nagyobb hozamot termelhetnek. Egy határon a megszorításokat is túl céltalannak tartja, mint mondja: a böjtöt nem egy csapásra kell bevezetni.

Bírálja a hazai össztermék, a GDP fetisizálását is, szerinte a GDP-be foglalt tevékenységek körét ki kellene bővíteni, és az országoknak egyéb, a gazdasági, társadalmi és környezeti tényezőket figyelembe vevő mutatókat is alkalmazniuk kellene. Példaként a gépkocsivezetést hozta fel: a műszerfalon most csak egyetlen fontos mutató látszik, a sebességet mutatja, de nem árulja el, hogy mennyi üzemanyag van még a tartályban, és meddig lehet eljutni vele.

Szerinte a politika nem adhatja át a makrogazdasági döntéseket a technokratáknak. A társadalmi dimenziókat nem lehet elválasztani a gazdaságiaktól, a gazdasági reformok csak a megfelelő társadalmi és intézményes változásokkal együtt lehetnek sikeresek. A kormányzati szektor gazdaságtana című művében azt fejtegette, hogy a piacok csak sajátos feltételek teljesülése esetén hatékonyak, ezért az újraelosztás és a hatékonyság érdekében bizonyos mértékig szükség van az állami szerepvállalásra.

Tekintélyét jelzi, hogy 2011-ben szerepelt a Time magazinnak a világ legbefolyásosabb száz emberét felsoroló listáján. 2016-ban arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy átfogó megközelítésre és zéró toleranciára van szükség az adóeltitkolással szemben, amelyet a globalizáció sötét oldalának nevezett. Mivel a pénzmosás és az adóelkerülés aláássa a globális társadalom működését, az abban részt vevő cégeket "járványhordozóként el kellene különíteni".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!