18p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

Ez az interjúsorozat nem mostanában készült, hanem 15-16 évvel ezelőtt. Ezért nem arról szól, hogy mikor lesz Magyarországon euró. Az interjúk készítésekor még arról szólhatott. Arról, hogy akkoriban 2-3 évnyire voltunk tőle. Ma már – legalábbis hazánk politikai vezetése szerint – alig 30-40 év múlva kerülhet rá sor. Már ha egyáltalán. Akkor mégis, mi értelme ezeket az eddig soha, sehol nem közölt interjúkat elővenni? Azért, mert mindez ma már történelem. Benne múltunk, akkori és mai jelenünk, valamint jövőnk. Megjelenés előtt elküldtük az interjú alanyainak a szöveget: nézzék át, vállalják-e ma is akkori állításaikat, elemzéseiket. Csak a betűhibákat javították, minden más maradt. Minden, ami ma is érvényes. Döntse el az olvasó, így van-e. Mai interjúalanyunk Cselovszki Róbert, aki 1991 óta dolgozik a magyar tőkepiacon, az idén már negyedszázada annak, hogy csatlakozott az Erste Bank-csoporthoz, ma az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója, mely pozíciója megtartása mellett a február 1-jétől létrejövő Vállalati és Pénzügyi Piacok (Corporates and Markets) üzletágat is irányítja, s egyúttal a magyarországi Erste Bank igazgatóságának is a tagja lesz. Az interjú 2007. augusztus 17-én készült.

Milyen változásokat okoz a cég életében, az önök munkájában az euróra való áttérés?

Függetlenül attól, hogy ez mikor következik be, azt máris világosan lehet látni, hogy cégünk számára ez feladatcsökkenést jelent és ennek következtében üzletág, vagy üzletágak leépülése várható. Hogy csak egyetlen példát említsek: ma is sok olyan ügyfelünk van, aki a forint-euró árfolyamának változásaira építve spekulál vagy arbitrál, esetleg együttesen mindkettőt, s ez igazán nem rossz üzlet (sem neki magának, sem a cégünknek). Tudjuk, hiszen tapasztalhattuk, hogy az elmúlt években mindig volt olyan gazdaságpolitikai döntés, vagy olyan gazdasági esemény, amely az árfolyammozgásra erős hatással volt, és nem csak az euró megjelenése óta. Ne felejtsük el, hogy volatilitás szempontjából ez az aránylag kis piac mindig is jó volt, a devizakereskedelem szempontjából a rendszerváltás óta lényegében nem volt semmilyen korlátozás. Úgyhogy azt kell mondanom, a mi számunkra ez a piac nagyon jó, nagyon aktív, nagyon prosperáló szegmense volt a pénzügyi szolgáltatások egészének. Ennek a szegmensnek a megszűnése az euró bevezetésével egyértelmű hátrányt jelent. 

Az euró-forint átváltásnak a volatilitási csatornája 240 és 320 forint közt van meghatározva, ami nagyon széles játékot engedne meg elméletben, gyakorlatban a forint a mai napig az úgynevezett erős oldalon tartózkodott. Még így is széles kapukat tárva a piaci résztvevők előtt. Nagy baj, hogy mostanában a forint a sáv közepén tanyázik?

Nyilvánvaló, hogy az exportőrök és az importőrök ellentétes véleményen vannak ezügyben. A probléma gyökere (hogy mikor, mi, mit jelent) máshol van. A forint árfolyamának az ingadozásával semmi baj sincs, az természetes piaci folyamat. Sokkal nagyobb bajnak tartom, hogy bizonyos események és azok kommunikálásai hirtelen, robbanásszerűen érik a piacot, egymásra rakódnak és noha bizonyos folyamatok nemcsak megjósolhatóak, hanem bekövetkeznek, a várható reakciók mégsem fokozatosak, hanem pánikszerűen hatnak. Így aztán nem csoda, ha a piacon hirtelen árfolyamugrások vannak.   

Cselovszki Róbert szerint fontos, hogy az euró bevezetése ne legyen politikai kérdés (függetlenül attól, hogy mikor következik be), hanem csak és kizárólag megfontolt gazdasági döntés eredménye. Fotó: Facebook
Cselovszki Róbert szerint fontos, hogy az euró bevezetése ne legyen politikai kérdés (függetlenül attól, hogy mikor következik be), hanem csak és kizárólag megfontolt gazdasági döntés eredménye. Fotó: Facebook

Nem jellemző általában a feltörekvő piacokra, hogy többnyire túlreagálják az eseményeket?

Dehogynem. Egyszerre túl sok spekulatív tőke ömlik be és távozik hasonló gyorsasággal. Azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból talán még szerencsésebbek is voltunk másoknál (Mexikó, Argentína, Törökország), de például az izlandi korona körüli változások kihatással vannak a magyar pénzpiacra is. Pedig hát… a világ egyik legcsendesebb pénze volt, szolíd, megbízható, szürke. És mégis, szerepe volt abban, hogy 2006 nyarán a szabadságát külföldön töltő magyar állampolgár kevesebb eurót kapott a forintjáért, mint a tavasszal. Mivel a külföldi befektetők dominanciája meghatározó ezen a piacon is, az ő döntéshozatali kritériumrendszerük egyes portfolióátrendezések kapcsán teljesen más tényezőket vesznek figyelembe, mint amit az adott események alapján mi reálisnak tartanánk. Hadd mondjak egy példát. Egy amerikai alapkezelőnek figyelembe kell vennie a nála lévő befektetések kezelése kapcsán, hogy az amerikai munkanélküliségi ráta éppen hogyan változott, az aznap nyilvánosságra hozott statisztikai adatok szerint. És ez csak egyetlen szempont, száz másik, de legalábbis a tucatnyi mutató mellett, amelyet az amerikai alapkezelőknek folyamatosan figyelnie, követnie kell. A magyar gazdaság állapotának semmi köze sincs az amerikai munkanélküliségi ráta változásához, gondolhatnánk jogosan. És mégis. Hihetetlen, de így van, ha tetszik, ha nem: minden mindennel összefügg a Föld nevű világfaluban.

Éppen az előbb említett országokban, például Mexikóban vagy Törökországban komoly inflációt okozott a nemzetközi tőke elfordulása, pedig mindkét ország nemzeti jövedelme jóval nagyobb, mint a magyar (nem az egy főre jutó!), amely 2005-ben közel 88 milliárd euró volt, míg 2004-ben Törökországé 538 milliárd, Mexikóé pedig 610 milliárd. Mégis megrendítették a gazdaságukat és a nemzeti valutájukat is. Akkor miben reménykedhetünk mi, egy ilyen kicsi és nyitott gazdasággal? 

Valóban, de ne felejtsük el, hogy már a rendszerváltás előtt is komoly kereskedelmi partnereink voltak az EU meghatározó országai: az akkori NSZK, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia, és azóta még nagyobb lett a súlyuk. Mostanra pedig még szilárdabb, még meghatározóbb lett a velük (és az EU többi országaival) igen jól működő kapcsolatunk. Ebből kifolyólag, és talán szerencsénkre is, igen kevés volt azoknak a befektetőknek a száma, akik simán spekulatív céllal jöttek volna Magyarországra. S nemcsak a pénzpiacra, hanem a magyar gazdaság egyéb területeire is szemet vetettek volna. A magyar gazdaság már tíz évvel ezelőtt is ezer szállal kapcsolódott az EU-hoz és azóta ez a kapcsolat tovább bővült, erősödött: ez azért egyfelől biztos hátország volt a számunkra, másfelől az átlagosnál nehezebbé tette a nagyméretű, a gazdaságra esetleg károsan ható spekulációkat. 

Arányaiban mekkora önöknél a külföldi ügyfélkör?

Nálunk hagyományosan nagy volt a külföldi ügyfelek részaránya. Elsősorban a londoni brókercégeken keresztül, amelyek az ügyfelek nagy részét közvetítik hozzánk, s ez mostanában 70 százalék körüli. Nagyon fontosnak tartjuk a hazai ügyfélkör növelését, mégpedig minél dinamikusabban. A hazai hálózatból egyre több magánszemély érkezik hozzánk. A továbbfejlődésünk szempontjából kulcsfontosságúnak ítéljük a hazai magán- és intézményi befektetők számának a növelését. A hazai piac igen szerény méretű, akár a kibocsátók, akár a befektetők oldaláról nézzük. Hiába ösztönözzük a tőzsdeképes cégeket a tőzsdei részvételre, joggal mondhatják, hogy amíg nincs elegendő számú és tőkeerejű befektető, amely felszívhatná a kibocsátott eszközöket, addig nagy a kockázatuk. A privatizációnak úgyszólván vége, olyan nagy kaliberű cégek, amelyek a komolyabb külföldi érdeklődést felkelthetnék, már nincsenek, a jelenleg tőzsdére alkalmas cégek már nem biztos, hogy lázba hoznák a külföldet. A hazai befektetők viszont érdekeltek lehetnek. S nemcsak azért kellene errefelé tartania a fejlesztésnek, mert itt már a hazai kisbefektető is labdába tudna rúgni a nyugat-európai és észak-amerikai óriás befektetési alapok mellett vagy helyett, hanem azért is, mert egészségesebb befektetői szerkezet alakulhatna ki. Példaképp a lengyel befektetési piacon sokkal erősebb a hazai befektetői bázis, mint nálunk, ennek következményeképp őket sokkal kevésbé rázza meg egy külföldi roham, mint minket.  

Hogyan érték el? Hogy csinálták?

Véleményem szerint sokkal átgondoltabb és megfontoltabb volt náluk a privatizáció. Az egyes, privatizációs lépéseknél ügyeltek arra, hogy megfelelő méretű és mennyiségű hazai tőke legyen jelen, amely így jóval nagyobb szerepet kapott, mint nálunk, és a mai napig erősebb a jelenléte, a befolyásoló ereje. Rengeteg pénz áramlott be a privatizációjukba a magán-nyugdíjpénztárakon és az egészségbiztosításon keresztül. Így aztán mindez a tőzsdére került. Nálunk gyorsan és simán zajlott le a privatizáció, most látjuk azonban ennek a hátulütőit (nem is egyet), pedig akkoriban sikertörténetként jellemeztük.

A spekulánsok vagy keresnek másik spekulációs lehetőséget Magyarországon, vagy pedig áthurcolkodnak másik országba, ahol még nincs euró. Fotó: Facebook
A spekulánsok vagy keresnek másik spekulációs lehetőséget Magyarországon, vagy pedig áthurcolkodnak másik országba, ahol még nincs euró. Fotó: Facebook

Igen, hiszen akkoriban, 1995-96-ban indult be a Budapesti Értéktőzsde és az addig 1500-1600 pont körül kóválygó tőzsdeindex, a BUX, egyszeriben 5000-6000 pont fölé száguldott és az évezredfordulóra elérte az (akkor) elérhetetlen határnak vélt 10 ezer pontot is. 

Kérdés persze, hogy az akkori hazai befektetői kör nem lett volna elég erős ahhoz, hogy sokkal nagyobb részt vállaljon a privatizációból és a tőzsdei pozíciókból. Most úgy látom, hogy valószínűleg túl nagy falat lett volna és talán még a tőzsde iránti bizalom nem volt még meg olyan széles körben. De például a magánnyugdíjpénztár csak 1994-ben ált fel, mire megerősödött, beletelt két-három év, és addigra már elvitték a legjobb falatokat. Az intézményi befektetői kör sajnos még messze volt tőle gondolkodásban, a lakosságnak, a kisbefektetői körnek nem volt elég pénze, noha érdeklődésben felülmúlta az intézményi kört. Reálisan nézve legjobb esetben is 70-30 százalékos lett volna az arány a külföldi befektetők javára, fele-fele viszont semmiképpen sem.  

Ezt a Forbes magazin egyik felmérés-listája is megerősíti, amely arról szól, hogy kik a leggazdagabbak Kelet-Európában. Élen az oroszok, ukránok, de a leggazdagabb lengyeleknek többször akkora a vagyonuk, mint a leggazdagabb magyaroknak és a leggazdagabb románok is jóval előtte vannak a legtehetősebb magyaroknak; s ha ehhez hozzávesszük a (kellő ismerethiányból  fakadó) tőzsde iránti idegenkedést, félelmet, ellenszenvet, akkor itt az ok és egyben a feladat is. 

Ezt a nem túl felemelő képet valamennyire kompenzálja két, olyan magyar cég, amely nemcsak itthon piacvezető, hanem a régióban is a legjelentősebb, mind tőkeerejét, sikerét, mind akvizícióit illetően: a Mol és az OTP. Annyira kiemelkedőek, hogy a magyar tőzsde is úgy mozog, ahogy ők: kettesben lefedik a napi forgalom 60-80 százalékát. 

Térjünk vissza a mindennapok gondjaihoz. Jelentős átállást igényel az Erste Befektetési Zrt-től, ha bevezetik Magyarországon az eurót? 

Nem, már csak azért sem, mert cégünk most is minden ügyletet, minden tranzakciót euróban is el tud számolni. Már most is vannak olyan termékek, amelyek euróban vannak denominálva. Egyetlen olyan elem fog kiesni a tevékenységünkből, amely eddig (érthetően) alapvető volt: az átváltás. Mint mondtam, ez a cég nyereségét csökkenteni fogja, de például az állampapírpiac eddigi hektikus kilengései nagy valószínűséggel megszűnnek az átváltási mértékek időnkénti rángatásainak elmaradásával. A forintárfolyam és az állampapírhozamok szoros kapcsolatban állnak és nekünk, mint elsődleges állampapír-forgalmazó cégnek, árjegyzési kötelességünk van. Úgy vélem, a másodlagos piac nyugodtabb és biztonságosabb lesz. A volumennel nem lesz gondunk, sőt, várakozásunk szerint nőni fog, a volatilitás azonban egészen biztosan csökken. Bizonyára az árfolyamjegyzésre is sokkal kisebb marzs lesz jellemző, mint a mostani. Ez utóbbi viszont csökkentheti a nyereségességünket. Egészében véve úgy vélem, ahhoz hasonlóan, ahogy az EU-csatlakozásunkat követően növekedett a külföldi ügyfeleink száma, növekedtek az ügyleteink, a forgalmunk, ez megismétlődik majd az euróövezethez való csatlakozásunk után. Nem egycsapásra, hanem lépcsőzetesen, ahogy előbb az ERM-II nevű előszobába léphetünk, be, majd az övezetbe is. A spekulánsok viszont elmaradnak. Vagy keresnek másik spekulációs lehetőséget Magyarországon, vagy pedig áthurcolkodnak másik országba, ahol még nincs euró.

Azért az átváltási üzletág nem fog teljesen kihalni Magyarországon, hiszen például az a parányi különbség, ami a Tokióban, Londonban, New Yorkban és esetleg Budapesten váltott jen, font, dollár és az euró közt van, a nagy összegekben spekuláló befektetési alapok számára kínálkozó játéktér lehet. Arról nem szólva, hogyha Budapesten nőne fel egy euró-rubel piac (az EU és Oroszország gazdasági kapcsolatainak ugyancsak ide koncentrálódásával, aminek már vannak bizonyos jelei). Van önöknek orosz ügyfelük?

Tudomásom szerint nincs. Még nincs. Van azonban Oroszországban üzletelő hazai ügyfelünk. Elképzelhető, hogy orosz szempontból felértékelődhet egy, az euróövezethez tartozó Magyarország jelentősége, szerepe, ugyanakkor a rubel jelentősége is nőhet, noha azt jól látjuk, hogy meglehetősen más jellegű befektetői magatartás, ami onnan jön. Mindenesetre a Richter a jó együttműködés példája.

Az euróhoz való közeledés (a konvergencia) fokozatossága akkor is nagyon ajánlatos lenne, ha Magyarország nem lenne EU-tag. Fotó: Mfor
Az euróhoz való közeledés (a konvergencia) fokozatossága akkor is nagyon ajánlatos lenne, ha Magyarország nem lenne EU-tag. Fotó: Mfor

Hogyan látja, mi a véleménye: érdemes volna Magyarországnak (főként a gazdaság mérete és sebezhetősége miatt) mielőbb csatlakoznia az euróövezethez? Vagy hasznosabb volna a társadalomra nehezedő terhek miatt a hosszabb átmenet?

Van erre egy jó osztrák-német kifejezés: jein (egyszerre igen is, meg nem is – a szerk). Ha Brüsszelből nézzük, akkor szigorúan be kell tartani az előírásokat, azokat a szigorú szabályokat, amelyeket a korábban csatlakozott, vagy alapító országokkal nem tartatnak be, legfeljebb figyelmeztetik őket. Ugyanakkor az euróhoz való közeledés (a konvergencia) fokozatossága akkor is nagyon ajánlatos lenne, ha Magyarország nem lenne EU-tag, nem akarnánk bevezetni az eurót, de szeretnénk hosszú távon és biztonságosan rendbetenni a gazdaságunkat, szilárddá és támadhatatlanná a valutánkat: vagyis gazdag, magas életszínvonalú, társadalmilag kiegyensúlyozott, biztonságos demokráciában szeretnénk élni. Az biztosnak látszik, hogy ha most kellene átállnunk, az nagyon megviselné a társadalmat, sőt, elviselhetetlen terheket rakna rá. De nem szabad túl sokáig elhúzni az átmenetet, mert az meg a magyar gazdaságot hozná relatív és abszolút hátrányba. Egy valamit tartanék fontosnak: hogy ne legyen politikai kérdés a csatlakozás időpontja (függetlenül attól, hogy mikor lesz), hanem csak és kizárólag megfontolt gazdasági döntés legyen.

Ez az a pillanat, amikor meg kell kérdeznem: ha máról holnapra, bevezetnék az eurót, az ön vállalatvezetői székéből nézve, melyek lennének azok a hátrányok, amelyek az országot, vagy az ön vezetése alatt működő céget érnék?

Cégszempontból már említettem: egy üzletág komplett kiesése volna az egyik legnagyobb hátrány, mert ezt jószerével nem tudnánk hogyan és mivel kompenzálni. Őszintén szólva úgy vélem, hogy még nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel abban a mélységben, ahogy a probléma megérdemelte volna. Ami a nemzetgazdaságot illeti, a nyitottságunkból fakadó sérülékenységünk következtében bizonyára jelentősen megsínylenénk. Bizonyos iparágakat sokkszerűen érintenének a következmények. Mondanám, hogy jó volna a már euróra áttért országok tapasztalatait tanulmányozni, de egy dán-magyar, vagy holland-magyar összehasonlítás mind az ezer lábára sántítana, egy portugál-magyar, vagy görög-magyar összehasonlítás pedig azért nem lenne helyes, mert ezek az országok már 15-25 évet eltöltöttek az EU-ban, mire eljött a közös valutára való áttérés lehetősége. És akkor mi mindent kellene vizsgálni? Az egészségügyi reformjuk, az adórendszerük változása, a teljes beszedő- és elosztórendszerük tanulmányozása, arról nem szólva, hogy amikor az alapító hatok után a többiek csatlakoztak, még egészen másra fókuszáltak a gazdasági fejlődésben, a támogatásban, és hát persze a világgazdaság is más volt, az olaj és egyéb nyersanyagok áráról nem szólva. Visszatérve a külkereskedelmi mérleghez: harminc éve szinte folyamatosan többet hozunk be, mint amennyit kiviszünk, akár konvertibilis volt a forint, akár még nem. De fékek voltak beépítve a valuta-túlköltekezés visszafogására. Ez ma is így van: nem lehet eltékozolni a Magyar Nemzeti Bank euró- és dollártartalékait. Akkor sem lehet, ha majd a magyar pénzverdében is eurót vernek-nyomnak. 

Feltűnő, hogy Szlovénia és a balti országok mennyivel jobban állnak az euró felé vezető úton. Mit tudnak, mit tesznek, amit mi nem?

Emlékszünk, még Jugoszlávia létének idejében milyen erős, szinte mondhatnám: protekcionista gazdaságpolitika volt Szlovéniában, akár a többi jugoszláv tagköztársasággal szemben is. Ezt a jellegét a szlovén gazdaság azóta is megtartotta és ez könnyebbé tette-teszi az euró bevezetése felé tartó útján a maastrichti követelmények betartását. Hogy a balti országok meg fognak-e minket előzni, azt nem tudom, de tény, hogy Brüsszel nagyon szigorúan veszi az előírásokat. Most legutóbb például Litvánia esetében tizedszázalékos puhításra sem adott engedélyt, s erre bizonyára megvan a jól átgondolt oka.

Nem szabad túl sokáig elhúzni az átmenetet, mert az meg a magyar gazdaságot hozná relatív és abszolút hátrányba. Fotó: Erste
Nem szabad túl sokáig elhúzni az átmenetet, mert az meg a magyar gazdaságot hozná relatív és abszolút hátrányba. Fotó: Erste

Nem lehetséges, hogy Brüsszel azért ilyen szigorú, mert mint az EU-belépés esetében, most is előnyben részesítené a kisebb-nagyobb tömbökben, hármas-négyes csoportokban való belépést ez euróklubba? 

Jelenlegi ismereteim szerint Brüsszelnek teljesen mindegy, hogy egyenként vagy csoportokban csatlakozunk a klubhoz (ha már ezt a fogalmat használjuk). Nekik a csatlakozási kritériumok szilárd, megalapozott és folyamatos teljesítése a fontos, mert ez szolgálja a közös valuta biztonságát, erejét. A már klubban lévő országokban (erről aránylag keveset hallani) ugyanolyan fontos, hogy a mi régiónk is áttérjen az euróra, hiszen nekik is előnyösebb lenne az elszámolási rendszerrel és más, csatolt kérdésekkel kapcsolatban. Uniós szempontból makroszinten egyre erőteljesebb az egyébként szuverén tagországok egységesülési akarata és ezt jól mutatja az egységes valuta bevezetése. Azonban minél lejjebb megyünk a mikroszintek felé, annál jobban felerősödnek a sajátos, egyedi érdekek és annál erősebbnek látszik például a vállalati vagy kistérségi érdek, néha még a közös érdekkel szemben is. 

Nézzük a rosszban a jót. A brüsszeli adminisztráció lassú és bürokratikus körülményeskedése, az egységesítésnek a legapróbb részletekig való adminisztratív meghatározása és előírása nem a gyorsuló fejlődés irányába hat. Ugyanakkor az EU-ban nemcsak az egyes cégek versenyeznek a legkülönbözőbb piacokon, hanem az egyes országok, az egyes népek is. Ha ezt hozzáadjuk ahhoz, hogy a soknyelvűség és a sokakaratúság ellentmondásait le tudjuk győzni (tehát hogy ebben is verseny lesz a széthúzás helyett) akkor azt kell mondanom, hogy az EU intelligensebb államalakulat, mint az USA. Már amennyiben magasabb intellektusú válaszokat ad a belső kihívásokra is, nemcsak a külsőkre.

Ha a globalizáció sebességét nézzük, s itt már nem államokról és nem államérdekekről beszélhetünk, hanem cégekről és cégérdekekről (tegyem hozzá: a legnagyobb világcégek teljesítménye sok, közepesen fejlett ország GDP-jét meghaladja), s nem kell megküzdeniük állami, vagy nemzeti identitásproblémákkal, s ezek gazdaság-visszahúzó hatásával, akkor azt kell mondanom, hogy legalább egy, de lehet, hogy két generációváltásnak kell lezajlania ahhoz, hogy egységes, európai gondolkodásmód alakuljon ki. Biztos vagyok benne, hogy közvetlenül a már az eldöntött és Brüsszel által támogatott forint-euró átállás előtt még sokat fogunk hallani-olvasni arról, hogy de kár ezért a szegény forintért, és hogy ezer éves múltra visszatekintő magyar pénz helyett mit is kapunk, és hogy kell-e nekünk ez egyáltalán és hogy elvesztjük a nemzeti önállóságunk egyik alapkövét.  

Pontosan erről van szó. Ezeket a kérdéseket most kell megbeszélnünk. Vélt vagy valós traumáinkat, ellenérzéseinket most kell kibeszélnünk magunkból, mert ez is a felkészülés egyik lépcsője. 

Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy azokat a tradícióinkat lenne érdemes megőriznünk, amelyek a globalizálódó világban is megállják a helyüket, s nem azokhoz ragaszkodnunk foggal-körömmel, amelyeket előbb-utóbb el kell hagynunk. Arról nem szólva, hogy a csökönyös ragaszkodás sokkal több energiánkat emészti fel, mint az újdonságok elfogadása. Hatalmas értékeink vannak (például a magyar népművészet, népzene, néptánc), amelyek megőrzése és továbbadása az utódoknak százszor olyan fontos, mint a forint megőrzése. Az előbbi igazi érték a globális kultúr- és művelődéstörténetben, amelynek egyedüli őrzője, művelője a magyar nép, az utóbbi csak egy eszköz a földi gazdaságtörténetben a kagyló és mondjuk egy elektronikus jel közt. 

Amikor az euróövezetben tartózkodik, akár a munkájával kapcsolatban, akár turistaként, mit tapasztal: mennyire befolyásolja az emberek életét az új valuta? 

Ugyan néha még a korábbi, nemzeti valutában is számolnak (vagy átszámolnak, viszonyítanak), de azt látom, hogy mindenütt gyorsan megbarátkoztak vele, különösebb nehézség nélkül átálltak rá.

A sorozatban megjelent interjúkat itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!