Anna W. Thorbjörnsson és Marko T. Wramén néhány éve, közel négy hónapig élt nálunk, amikor „Mitt Budapest” című könyvüket írták. Most a várost a legnagyobb svéd napilap turisztikai felületén mutatják be, amit mindenki olvas. A beszámoló kezdése költői: „a nap megcsillant a folyóban, és lehetőségünk nyílt felfedezni Budapest minden részét, végül beleszerettünk saját kedvenc helyeinkbe.”
Az akkori tavasz varázslatos maradt emlékeikben, így várakozással tekintettek vissza az őszi viszontlátásra, öt év múlva. Ezúttal vonattal utaztak, véleményük szerint a Hamburgból Bécsbe tartó éjszakai vonat meglepően gördülékennyé teszi az utat. Az indulást követő délután már be is gurultak Budapestre az „impozáns Keleti állomásra, 1884-ből”.
A zöld híd meg a sárga villamosok
Látogatásukat folyóparti sétával kezdték, a Szabadság híd mellett, „amely a legszebb alkonyatkor, amikor a homlokzati fények megvilágítják a zöldre festett öntöttvas gerendákat, és még mindig kék az ég. Ha a híd közepén állunk, és nyugat felé nézünk, csodálatos kilátás nyílik a folyóra, a várra és a híres parlamentre. Sokan sétálnak erre, amikor lemegy a nap, hogy egy csésze kávéval vagy valami más itallal zárják a napot. Időről időre sárga villamosok dübörögnek át egyik oldalról a másikra.”
A cikk értékét emeli, hogy érezhetően nem megrendelt pr-anyagról van szó, mert olyan kicsi éttermeket és külföldön aligha ismert cukrászdát mutat be, amelyek aligha tudtak volna milliókat fizetni egy külhoni reklámért.
Retro a javából, és jól főzik a töltött paprikát
A 19-es villamossal elmennek egy „névtelen” kifőzdébe. Szándékosan ide, mert tudják, hogy a legjobb hagyományos ételeket az olyan éttermekben lehet megtalálni, ahová a magyarok is járnak, kicsit távolabb a turisztikai központoktól. A házaspárt elbűvölik a régi csipkefüggönyök és porcelánfigurák, a kézzel írt menü, és az, hogy az ételeket a falban lévő nyitott ablakon keresztül kapják meg az éhes várakozók. (Ez utóbbi hungarikum lehet, maradvány a hatvanas évekből.)
Az étlap természetesen magyar nyelvű, de bele lehet nézni az edényekbe, és rá lehet mutatni, hogy mi tetszene igazán. A töltött paprika igazán telt és kerek ízű, „a káposzta dolmái pedig tökéletesek a csípős, finomra reszelt savanyú káposztával”. A desszertek is nagyon csábítóan néznek ki, de szeretnének helyet spórolni egy cukrász-süteménynek, és beérik egy kávéval, ami a svédek számára elmaradhatatlan.
A túró, a tejföl meg a kolbász
Ezután elmennek a Bakáts térre, egy klasszikus magyar cukrászdába, és örömmel konstatálják, hogy tele van helybéliekkel. A falakon oklevelek tucatjai sorakoznak az elmúlt évek tortaversenyeinek díjaival. Végül az Eszterházy torta mellett döntenek, amely „Paul III. Anton Esterházy de Galántha (1786–1866) liberális arisztokrata, diplomata és politikus nevéhez fűződik.” Tudni kell ehhez, nekünk olvasóknak, hogy a tipikus magyar cukrászda hungarikum.
A cikk részletezi, mit gondolnak szerzőink a hagyományos magyar ételekről, főleg a túróról és a kolbászokról. A fil (tejföl) sűrű változata is jellemző, kicsit olyan, mint a mi tejfölünk vagy az orosz – ebből a megjegyzésből kitűnik, hogy valószínűleg férfiágon belejátszik a gasztronómiai ismeretanyagba némi szláv beütés.
A kolbász gyűjtőnév, nem árt megkérdezni, milyen húsból készült – a lókolbászt külön említik, ugyanis a Nagycsarnokban ilyenre is bukkannak. A savanyú káposzta értelmezhetetlen különlegesség számukra, körülbelül annyira, mint a koreai kimcsi.
Persze nem maradnak ki a fine dining helyek sem, ahol „a mogyoróhagyma leves csodálatos, a kacsa konsommé ízletes és krémes, a liba pedig olyan puha, hogy darabokra esik.”
A magyar bor gazdag históriájába engednek rövid bepillantást, majd a villányi vörös mellett döntenek, amit a „távolabbi déli horvát határon termelnek”.
Mint egy sárga-fehér esküvői torta
Egyetlen budapesti látogatás sem teljes a város valamelyik fürdőjében való megmártózás nélkül. Magyarország földalatti termálvíztengeren úszik, a fővárosban pedig naponta hárommillió liter forrásvíz pumpálnak keresztül a fürdőházakon. A forró víz tele van ásványi anyagokkal. Ezt a fürdőparadicsomot már a rómaiak is élvezték, és amikor a 17. században a török pasák uralták a várost, sok szép fürdőházat építettek.
Egyik kedvencük Rudas történelmi fürdője. Egy gyönyörű kupolából a 16. század közepén épült nyolcszögletű medencére szűrődik le a fény, itt a vízben pihenni olyan, mintha visszautaznánk az időben. A Rudas azon kevés fürdők egyike, ahol még mindig külön időpontok vannak a férfiaknak és a nőknek, ezért ellenőrizze ezt látogatása előtt – javasolják, jólértesülten.
Az elutazás előtt a nagy és híres Széchenyi fürdőre fókuszáltak, amely „mint egy sárga-fehér esküvői torta 1913-ból, büszkén áll a fürdőpalota a Városliget közepén, ahol számos különböző hőmérsékletű, ásványianyag-tartalmú és díszítésű medence és számos különféle szauna található. Kint két nagy, fűtött medence és egy egész évben nyitva tartó normál medence működik.”
Sakkozni a medencében – a gyerek is imádja
Itt is lehet sakkozni a fürdőben, amit „általában a helyi idős emberek űznek”, de a hétéves gyereküket is vonzza. 14 éven aluli gyermekeknek általában nem ajánlott a termálfürdő látogatása, de a szülők saját felelősségükre hozhatják a kültéri medencékbe gyermekeiket – tájékoztatják az olvasót.
És ha még mindez nem lett volna elég, az alltomresor.se nagy versenytársa, a vagabond.se is éppen a napokban adott közre egy terjedelmes ismertetőt a magyar fürdőkről, belépődíjakkal és nyitvatartási időkkel, pr-marketing ízűen, de bizonyára hasznosan, ide csábítva a skandináv turistákat, akiknek még a mai árak is megfizethetők.
